|
Betonba rejtette áldozatát
Független Hírügynökség
2010. július 07., szerda 12:57
A 21 éves fiatalember 2008-ban meggyilkolt és kifosztott egy pénzbeszedőt Pécsett. Azt mondta, azért ölte meg a férfit, mert nem tudta törleszteni a hitelt.
A 21 éves fiatalember édesanyjával és testvéreivel élt Pécsett. A családnak összesen három hitele volt az egyik pénzintézetnél, 320 ezer forint értékben. Mivel tavaly nyáron már nem tudták fizetni a tartozást, a férfi elhatározta, hogy megöli a pénzbeszedőt, aki minden héten a törlesztőrészletért megy.
Ezért bekészített egy feszítővasat a konyhába arra a napra, amikor a férfit várta. Az 55 éves alkalmazott meg is érkezett az esedékes részletért, a fiatalember ekkor hátulról leütötte a feszítővassal, majd a konyha padlójára zuhanó áldozatát még többször megütötte. A holttestet a kertben lévő sóderhalom alá rejtette, később pedig egy gödörben ásta el.
A rendőrök a pénzbeszedő eltűnése után a fiatalembert is kihallgatták tanúként, ekkor feltűnt a nyomozóknak gyanús viselkedése. Mivel többször is kimentek a házhoz, a fiatalember - még 2008 novemberében - úgy döntött, hogy jobban elrejti a holttestet, ezért kiásta a földből és 20 centiméter vastagságú betont öntött rá. Később azonban beismerte tettét a rendőröknek és megmutatta a holttest helyét is, így találták meg tavaly januárban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
fajtalankodás, betörés, szigetszentmiklós, Székesfehérvár, támadás, ütés, koponya, Dég, NIBEK, belügyminiszter, titkosszolgálat, Pintér, lopás, Encsi, Borsod, bűnügy, adatszolgáltatás, bűnözés, feltöltőkártya, csalás, Csolnok, egyenleg, áramszolgáltató, nógrád, rendőr, bántalmazás, fajtalankodott, lányával, letartóztatás, tesco, lövöldözés, tagad, székesfehérvár, fiatal, pszichiátria, halottak napja, koporsó, balatofenyves, polgármester, liptai klaudia, rokkant, közokirat hamisítás, tatabánya, jelzőtábla, rablás, gyanús, járókelő, részeg, röszke, bevándorló, afgán, 43, stohl andrás, Vujity Tvrtko, börtön, vonat, dobálás, tatabánya, bűnügy, baleset, sérülés, Kecskemét, ittas vezető, festménytolvaj, Balassagyarmat, rendőrség, kukorica, Bódvalenke, Martonvásár, teherautó, verekedés, Érd,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|