|
Betörőbandát csíptek meg
MTI
2009. december 22., kedd 12:10
A budapesti és a Pest megyei rendőrség együttműködésével fogták el annak a csoportnak a tagjait, amely több mint 30 lakásbetörést követett el a fővárosban és a megyében, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság észak-budai bűnügyi régiójának vezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Feró Attila alezredes elmondta: jelenleg 31 lakásbetörést írnak a bűnözői csoport számlájára, de a rendőrség gyanúja szerint ez a szám még nőni fog. A rendőrség őrizetbe vette, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a betöréssel gyanúsított kilenc embert, négyen - tippadók, sofőrök - szabadlábon vannak, egy nőt pedig még keresnek.
Mint hozzátette, a betörők minden esetben késő este hatoltak be idős, magatehetetlen emberekhez, s durva, erőszakos módon kényszerítették őket értékeik átadására. Az egyes helyszínekről 250-300 ezer forint készpénz és kisebb tárgyakat, ékszereket, mobiltelefonokat vittek el.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
betoro, gyerek, iskola, tolvaj, rablas, lopas, betoro.tolvaj, kesel, autosuldozes, bkv, kábel, szerszám, lopás, ittas, polgármester, lebukott, bőrbetegség, kábellopás, Orosháza, halálos, áramütés, cipő, ausztria, pince, rablás, Szolnok, boltos, harapás, támadás, betörés, Budapest, lakásfeltörés, esztergom, álrendőr, trükk, csalás, bankkártya, Amerika, Chicago, aknavető gránát, tűzszerész, kenyér, pech, táskatolvaj, lelkiismeret, hév, ráckeve,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|