|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Bilinccsel honorált díjátadó
BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY 2009. augusztus 16., vasárnap 16:56
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 43 éves és egy 26 éves budapesti férfival szemben. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a közelmúltban több akadémikus, illetve ismert művész vált csalás áldozatává.
A módszer minden esetben azonos volt: a művészek házas-, illetve élettársát ismeretlen férfi vagy női hang hívta fel azzal, hogy párja életműdíjban részesül, azonban hogy a kitüntetéshez járó díjhoz hozzáférhessenek, rövid időn belül több millió forint készpénzt kell átadniuk egy futárnak. Tekintettel arra, hogy a gyanúsítottak azt állították, hogy a kért összeg átadása hiányában a művész elesik az említett díjtól, és nem valószínű, hogy arra a jövőben újra felterjesztik, a sértettek több ízben eleget tettek a kérésnek. A csalás módszere, illetve a bűncselekmény véghezvitele alapján a nyomozók feltételezték, hogy egy jól szervezett, összehangolt elkövetői csoportról van szó. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a gyanúsítottak a különböző sértettek felé több ízben két fővárosi VIII. kerületi nyilvános telefonfülkéből bonyolítottak le hívásokat. A rendőrök visszatérő ellenőrzést folytattak az említett nyilvános telefonfülkéknél, melynek során két gyanús személyre lettek figyelmesek. 2009. május 7-én a délutáni órákban, miután a két ismeretlen az egyik fülkéből hosszas telefonbeszélgetést folytatott, gépkocsiba szállt, majd a főváros II. kerületébe hajtott. A gyanús személyek egyike ezt követően egy hölggyel találkozott, akitől egy borítékot vett át. A férfi már távozni készült, mikor a Gazdaságvédelmi Főosztály munkatársai igazoltatták. P. Károly 43 éves budapesti férfi ruházatának átvizsgálásakor előkerült a korábban átvett boríték, mely több, mint tízezer amerikai dollárt tartalmazott. A hölgyet a rendőrök tanúként hallgatták ki, melynek során elmondta, hogy férjét – egy ismert színművészt – ismeretlenek telefonon felhívták, hogy életműdíjban részesült, azonban ahhoz hogy a megszavazott díjat megkaphassa, nagyobb összegű valutát kell átadnia. A férfit a helyszínen elfogták, majd őrizetbe vették. P. Károly gyanúsítotti kihallgatása során a vallomástételt megtagadta. A nyomozás során beszerzett adatok szerint bizonyossá vált, hogy a férfinak több tettestársa van, akik felkutatása iránt a rendőrök a szükséges intézkedéseket megtették. Az eljárás során beazonosításra került P. Károly társa, P. O. 26 éves budapesti férfi, aki szintén megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A 26 éves férfi elfogása, őrizetbe vétele és gyanúsítottkénti kihallgatása 2009. augusztus 12-én történt meg. Nevezett a bűncselekmény elkövetését a kihallgatása során tagadta. Jelenleg vele szemben az eljárás előzetes letartóztatása mellett folyik. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya folytatja le.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Viva Comet, díjátadó, Wolf Kati, Story, ötcsillagos, díj, Tóth Gabi, Gundel Takács, jennifer, aniston, MTV, gála, Justin Bieber, év honlapja, pályázat, határidő, születésnap, zámbó jimmy, emlékműsor, kökény attila, való világ, béci, árverés, szivar, jótékonyság, viva comet, gála, díjkiosztó, fluor, vv béci, young g, bravo otto, düki, dukai regina, sp, király l. norbi, tóth gabi, CKM, vetkőzés, Szabó Zsófi, jóban rosszban, janicsák veca, geréb ágnes, grammy, jelölés, katy perry, zene, nevezés, honlap, rajzpályázat, szekeres nóra, csodák palotája, justin, bieber, Amanda elstak, transzvesztita, tolerancia, Terry black, amanda elstak, tolerancia díj, inter, you, brasch, bence, tom, cruise, mtv, dijatado, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, VV Eszter, Való Világ, ügyvédi kamara, gáspár laci, videoklip,
|
|