|
BKV: felgyorsított intézkedések
Független Hírügynökség
2009. május 22., péntek 08:00
Az összes járműre kiterjesztené a megfigyelő kamerarendszert a BKV - legalábbis ennek lehetőségét is vizsgálják az elmúlt időszak erőszakos eseményei kapcsán. Mint ismert, a múlt hét végén egy buszvezetőt és egy villamosvezetőt vertek meg ismeretlenek, a BKV fél-félmilliót ajánlott fel a nyomravezetőknek.
A BKV tájékoztatása szerint a dolgozók biztonsága érdekében Kocsis István, a társaság vezetője a védelmi intézkedések felgyorsítására adott utasítást. Vizsgálják, hogyan lehetne több ellenőrt küldeni a járművekre, vagy átcsoportosítani az ellenőrző személyzetet. Annak lehetőségét is vizsgálják, hogy az egyes járműveken meglévő kamerás megfigyelőrendszert kiterjesszék az összes BKV járműre.
A BKV a szakszervezetek által korábban kifogásolt minőségű új formaruhákkal is foglalkozik. A BKV azonnali tárgyalást kezdett a szállítóval, a kifogásolt tételek szállítását leállították, és külső szakértő bevonásával a vizsgálatot kezdtek. A társaság álláspontja szerint a beszállító vagy kicseréli az összes hibás darabot a saját költségére, úgy, hogy a BKV a kötbért is elkérheti, vagy felmondják a szerződést. A tárgyalásokban részt vesznek a reprezentatív BKV-s szakszervezetek is.
A BKV tájékoztatása szerint a társaság felújította a rendőrséggel korábban kötött együttműködési megállapodását is. Az összefogás elemei közé tartozik, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság buszsáv-figyelő kamerákat üzemeltet, a BKV-val közösen pedig hetente 2-3-szor buszsáv-ellenőrző akciót tartanak. A járműveken a BKV helyet ad a rendőrségi figyelemfelhívó kampány anyagoknak is.
Csütörtökön négyoldalú megállapodás is született a BKV és a BRFK, illetve a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság és a Közép-Magyarországi Regionális Mentőszervezet között. Utóbbi két szervezet vezetői a szerződést később írják alá. A megállapodás a Metró és a HÉV mindennapi akadálymentes forgalmának, az utasok személy és vagyonbiztonságának biztosítását, és a forgalmi zavarok, balesetek gyors felszámolását segíti elő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, tolvaj, kábel, szerszám, zóna taxi, bíróság, szabadláb, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, kilakoltatás, tüntetés, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|