|
BKV ügy: Három ügyvédet gyanúsítanak
MTI
2010. február 18., csütörtök 12:20
Három ügyvédnél tartott házkutatást csütörtök hajnalban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a Budapest Airportnál és a BKV-nál felmerült korrupciós üggyel kapcsolatban, közölte az RRI.
A három ügyvéd a rendőrség szerint szorosan kapcsolódik - a közleményben csak monogrammal jelölt - Rényi-Vámos Krisztinához és Sziebert Györgyhöz. A gyanú szerint a Budapest Airport, illetve a BKV volt jogi igazgatója - anyagi ellenszolgáltatás fejében - olyan külsős, a baráti körükhöz tartozó ügyvédi irodákkal kötött szerződést, akik alvállalkozóikon keresztül az elvégzett, vagy éppen el nem végzett munka díjának többszörösét számlázták ki. Az előre egyeztetett pénzösszegeket később visszajuttatták a két jogi igazgató részére - olvasható az RRI közleményében. Alaposan feltételezhető, hogy az ügyvédi szolgáltatás mögött tényleges munkavégzés nem állt, vagy lényegesen kevesebb, mint amely a kiállított számlákon szerepel. Jelenleg vesztegetés és más bűncselekmények elkövetése miatt folyik büntetőeljárás - írta az RRI.
A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György. Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én elrendelte előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, tolvaj, kábel, szerszám, zóna taxi, bíróság, szabadláb, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|