|
BKV-botrány: Házkutatás Hagyó ügyvédjénél
MTI
2010. május 04., kedd 15:21
A BKV-ügyben házkutatást tartanak egy belvárosi ügyvédi irodában a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói - közölte a BRFK szóvivője kedden.
A szóvivő nem árulta el, melyik ügyvédi irodában van a házkutatás. Azt azonban jelezte, hogy a házkutatás befejezése után a rendőrség közleményt ad ki. A Magyar Nemzet Online információi szerint a házkutatást a Horváth, Dóczi and Lehmann Ügyvédi Irodában tartják.
A lap úgy értesült, hogy a nyomozók kedd reggel érkeztek az ügyvédi irodába, amely többek között Hagyó Miklós privát cégének képviseletét is ellátja. A lap úgy tudja, hogy a nyomozók a gyanús fővárosi ügyekben (BKV, FKF, gyógyfürdők) érintett szerződéseket keresnek.
A HDL titkárságán a lap érdeklődésére válasz nélkül bontották a vonalat, ezt követően pedig már fel sem vették a kagylót. A lap emlékeztet rá: korábban beszámoltak arról, hogy Hagyó - mint írják - "házi" ügyvédi irodája a BKV-nak és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nek (BGYH) is dolgozott, és 2007 óta körülbelül 230 millió forint értékben kapott megbízásokat fővárosi cégektől. A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya egyébként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt már eljárást indított a BGYH egyik kétmilliárdos közbeszerzési pályázata miatt - emlékeztetett a lap.
A Magyar Nemzet felidézte, hogy Bielek Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatója rendőrségi vallomásában azt állította, hogy Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester korábbi tanácsadója, Mesterházy Ernő szabták meg, kikkel kössenek szerződést, milyen közbeszerzési eljárásokat írjanak ki, mely ügyvédi irodákat bízzák meg a legzsírosabb munkákkal. Hagyó azt a Horváth, Dóczi and Lehmann Ügyvédi Irodát "ajánlotta", amelyik Hagyó privát cégének, a Wirtass Kft.-nek is a jogi képviselője - írja az MNO.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
BKV, lemondás, vezérigazgató, gazdasági, Bolla, TEK, terrorelhárítók, karambol, astoria, vezetőség, prémium, százmilliós, jutalom, BKK, rémhír, drágulás, bérlet, nyugdíjas, tanuló, lakástűz, XXII, tetőszerkezet, tűz, oltás, rogán antal, bkv, csőd, BKV busz, gyalogos, gázolás, áthajtott, helyközi viteldíj, környéki bérlet, 2-es villamos, Boráros tér, Vágóhíd, műszaki hiba, veszteség, Tarlós, úthasználati díj, korhatár, kedvezmény, sztrájk, demonstráció, HÉV.szentendrei, áldozat, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, szülés, hálapénz, nőgyógyász, szülésznő, elektronikus jegyrendszer, jegy, chipkártya, állami, IX. kerület, Soroksári út, káosz, összeomlás, buszok, alkatrész, késés, jesse, james, lady, gaga, paris, hilton, eurogames, budapest, melegolimpia, Ajax, Az, Alvaró, támadás, kapus, verekedés, UFO zenekar, playback, visszatérés, Haladás, Artner, Aczél, bundabotrány, bunda,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|