Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Börtönt kapott a Facebook miatt
hir24.hu
2011. december 15., csütörtök 08:21
30 hónap letöltendő börtönt kapott egy 22 éves fiú, aki az angol zavargások idején egy zavargásra buzdító csoportot hozott létre a Facebookon.

A 22 éves Danny Cook még augusztus 9-én - tehát az angol zavargások kellős közepén - hozta létre "Letz start a riot" (vagyis kezdjünk egy zavargást) névre hallgató Facebook-oldalát.

A védelem persze azzal érvelt, hogy egy ártatlan tréfáról, csupán "egy beteges humorérzék éretlen megnyilvánulásáról" van szó, a bíróság mégis úgy ítélte meg, hogy a fiatalember szándékosan segített, de legalábbis bíztatott lopás és károkozás megvalósításában. A bíró szerint nem tenne eleget a köz érdekében végzett feladatainak, ha nem jelentős szabadságvesztést szab ki.

Danny 30 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott - feltételes szabadlábra helyezésben is legkorábban 15 hónap után reménykedhet.

 

Annak ellenére, hogy az oldal fél órával a létrehozása után már nem létezett, a bíróság elsősorban azzal indokolta döntését, hogy az éppen zajló zavargások alatt egy ilyen felhívás nem vicc, hanem súlyosan büntetendő cselekmény.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier