|
Brutális tett: Megrugdosták a kismamát
vasnepe.hu
2010. november 01., hétfő 12:39
Megrugdostak egy 5 hónapos terhes cáki nőt, csak mert azt feltételezték, hogy ő lopott el egy kabátot előző este egy kőszegi sörözőből
Vasárnap éjjel egy kőszegi sörözőből valaki ellopott egy fogasra akasztott, őrizetlenül hagyott fekete színű, barna szőrmegalléros kabátot, melyben személyi iratok, (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, adóigazolvány, diákigazolvány), valamint egy Samsung Diva típusú fehér színű, felöltőkártyás telefon volt. A kabát értéke 12-13 ezer körül lehetett, a telefont pedig 10 ezerért vette a tulajdonosa.
Az ügyet a rendőrségre is jelentették, ám voltak, akik úgy vélték, saját maguk is nyomoznak. Így jutott el egy diáklány és társa vasárnap délután Cákra, ahol az utcán „találkoztak össze” azzal a helyi nővel, akit a lopással gyanúsítottak. A nő tagadta, hogy bármit is elvitt volna, mire a diáklány szavainak tettleg is nyomatékot adva megrugdosta az állapotos hölgyet. Ezt követően a két kőszegi kocsiba ült és elhajtott a helyszínről. A bántalmazást a nő anyja jelentette, a babát váró hölgyet további kivizsgálás céljából mentő vitte a Markusovszky kórházba.
Nem sokkal később elfogták a bántalmazó kőszegit, s törvényes képviselőjének értesítése mellett előállították.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Sienna Miller, terhesség, torna, jóga, születésszám, halál, népesség, demográfia, abortusztabletta, MSZP, magzati védelem, szócska miklós, egészségügy, Hilary Duff, fogászat, reese witherspoon, terheség, Ganxsta Zolee, Park, fellépés, Király L. Norbi, apa, születés, gyermek, barátnő, Bódi sylvi, anyaság, párkapcsolat, Reese Witherspoon, terhes, kismama, fut, Jessica Simpson, gúnyolják, súlyfelesleg, csisztu Zsuzsa, Digisport, szülés, Drew Barrymore, kisbaba, vőlegény, Mátészalka, Gacsály, terhes nő, gázolás, Szorcsik H. Viki, Jóban Rosszban, tripper, szifilisz, rüh, Ózd, BAZ megye, kórház, Hurghada, buszbaleset, Best Reisen, simon kornél, gryllus dorka, apa, társas játék, Gryllus Dorka, várndós, babát vár, színésznő, énekesnő, Rubint Réka, Schobert Norbi, gyerek, fogyás, szabó zsófi, tv2, jóban rosszban, anna-bál, balássy betty, varga feri, baba, megszületett,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|