|
Bűnözők utcai demonstrációja
MTI
2009. május 27., szerda 15:02
Sikerrel hiúsította meg a rendőrség a hétvégén Csepelen különböző bűnözői csoportok utcai erődemonstrációját - ismertették a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottsága szerdai zárt ülésének megállapítását az ülés részvevői az MTI-vel.
Kosztolányi Dénes (Fidesz) alelnök elmondta, hogy csepeli politikustársával, Németh Szilárddal levélben érdeklődtek ez ügyben a budapesti rendőr-főkapitánytól. Berki Antal ezredes, a BRFK főosztályvezetője részletesen tájékoztatta a bizottságot a történtekről. Kosztolányi Dénes rámutatott, hogy a választásokhoz közeledve, illetve, mert az országgyűlés rendészeti jellegű törvényről is tárgyal rövidesen, fontos, hogy miként kezeli a rendőrség az ilyen, a közvéleményt erősen irritáló eseményeket. Mi ki szeretnénk vonni a BRFK-t a politikai csatározásokból - jegyezte meg. Hozzátette: a rendőrség fellépése megakadályozta, hogy egy olyan eset megismétlődhessen, mint amilyen korábban Siófokon történt, amikor bűnözők nagy számban demonstráltak a városban.
Szabadai Viktor (SZDSZ) is elismerőleg szólt arról, hogy a rendőrség jól kezelte ezt a bűnözői erődemonstrációt. A Szigetszentmiklósról útnak indult demonstráció több tucat gépkocsis résztvevőjét Csepelre érkezve különböző utcákba szétterelték - fűzte hozzá. Szabadai Viktor elmondta azt is, hogy a bizottság támogatja azt a szándékot, hogy megszüntessék a X. kerületi Maglódi úton lévő büntetés-végrehajtási intézetnél kialakult áldatlan állapotokat, a börtönlakók és a hozzátartozók kiabálásos üzenetváltását.
Ezzel ugyanis - amellett, hogy zavarják a környéken élők nyugalmát -, jogsértést is elkövethetnek, mivel a rabokkal nem lehetne így kommunikálni. Ennek során ugyanis akár még egy szökést is megbeszélhetnének. A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet kérésére nemrég a X. kerület ingyenes használatra átadta az épület előtt lévő területet a börtönnek, amely saját célú, zárt parkolót kíván ott az év végéig kialakítani. Ezzel csökkenne a bekiabálás lehetősége is. A szakbizottság a második félévben dönt a parkoló kialakításához kért mintegy hárommillió forintos támogatásról, illetve a támogatás mértékéről - jegyezte meg a politikus.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rendőr, bűnöző, top10, emberrablás, körözési lista, elfogás, gyilkosság, anglia, veszprém, betörő, kasztrálás, németország, pedofilok, szexuális bűnüző, android, adatlopás, játékprogram, csalás, mobiltelefon, Mór, körözött bűnöző, elfogatóparancs, bujkál, kábítószer, Terrorelhárítás, Paks, terrorelhárítók, rajtaütés, cinedub, szerver, film, lefoglalták, bűnügy, kiberbűnözés, zsarolás, támadás, Mexikó, bérgyilkos, lefejezés, romák, médiakép, megítélés, kisebbség, kína, kereskedő, gyerek, minisztérium, tolvaj, álrendőr, betörés, gyerekek, tornaszerek, iskola, brfk, kispest, bíróság, Balatonfüred, banda, bűncselekmény, megélhetés, szerelőakna, rendőrség, elfogták, kommandós, körözött, karácsony, internet, budaörs, toplistás bűnöző, bűnözők, nyomozás, facebook, elrablás, gyermekrablás, börtön.rablás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|