|
Büntetőeljárás indult a belvárosi gázrobbanás miatt
MTI
2010. január 11., hétfő 10:35
Közveszélyokozás miatt indított eljárást az V. Kerületi Rendőrkapitánysága a péntek hajnali, Balaton utcában történt gázrobbanás miatt - közölte a BRFK.
Az eljárás megindítására az előzetes tűzvizsgálói szakvélemény alapján került sor. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz. A robbanás péntekre virradóra történt a főváros V. kerületében, egy Balaton utcai lakásban, az ott lakó 80 év körüli férfi olyan súlyosan megégett, hogy a kórházban életét vesztette, többen könnyebben megsérültek. Az életveszélyessé vált épületből 86 embert költöztettek ki, a rendőrség az útszakaszt teljesen lezárta. A tűzoltósághoz éjjel egy óra előtt hat perccel érkezett a riasztás. A Balaton utca 12. szám alatti ház legfelső szintjének középső lakásában, amelyben az idős férfi lakott, feltehetően a gázkészülék okozhatta a robbanást, amelynek következtében tűz ütött ki, és a két szomszédos lakás is megsemmisült. Az égő lakásból a tűzoltók hozták ki az idős férfit, aki teljes testfelületén súlyos égési sérüléseket szenvedett és füstmérgezést kapott. Az ötödik emeleti erkélyről egy valószínűleg füstmérgezéses nőt emelőkosárral hoztak le a tűzoltók, két másik lakó szintén füstmérgezést kapott, egyiküknek a lába is megégett, az ő sérülése súlyos. Demszky Gábor főpolgármester (SZDSZ) és Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere szakemberekkel bejárást tartott a házban délelőtt. A főpolgármester a lezárt utcában újságírók előtt azt mondta: reggel az épületben járt a gázművek szakértője, aki kizárta, hogy a gázvezeték okozta volna a hibát. Elmondták, hogy az épület 53 lakásában elvileg 150-en élnek, a közülük ott tartózkodó 86 embert éjszaka kiköltöztették, többségük rokonoknál kapott elhelyezést.
A kár több száz millió forint, a legfelső emeletet újra kell építeni, míg az alsóbb szintekre várhatóan a jövő héten visszaköltözhetnek a lakók. A robbanás miatt a szomszédos épületben lévő bölcsődét és óvodát is be kellett zárni, de a jövő hét elején újra kinyithatnak - mondta Rogán Antal. Balogh Klára, a ház közös képviselője az helyszínen tartózkodó tudósítónak azt mondta, a háznak van biztosítása, és már fel is vették a kapcsolatot a társasággal. Tudósítói a baleset helyszínén azt látták, hogy a Honvédelmi Minisztériummal szemben lévő társasház legfelső szintjén lévő tetőtéri lakások ablakai betörtek, a tető beszakadt, a homlokzati fal megrogyott. Az épület fala füstös, a kitört ablakokon megégett ruhák lógtak az utcára. A ház födémje beszakadt és a támfal is megsérült. A robbanás kiszakította a ház legfelső emeletének ablakait, és a lezuhanó törmelékek miatt több autó is megsérült, közülük egy láthatóan totálkáros lett. A robbanás erejét jelzi, hogy az ötödik emeleti lakás bejárati ajtaja egy emeletnyit zuhant, és megrongálta a falat. Sok lakás ablaka betört, a bejárati ajtók megrongálódtak. A rendőrség a Balaton utcának a Honvéd utca és a Falk Miksa utca közötti szakaszát tejesen lezárta, ott gyalogosan sem lehet közlekedni.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gázrobbanás, komló, robbanás, zala, Ganxsta Zolee, Park, fellépés, Berkesz, családi ház, halálos, bluray, filmek, top10, Mórahalom, kazán, sérülés, robbanószer, feltalálás, katona, kézigránát, Debrecen, amputáció, tűzijáték, petárda, szabályok, pálinkafőző, Tiszaföldvár, Veszprém, benzinkút, katasztrófavédelem, összedőlt, tűzoltó, várpalota, solt, műhely, csillag, galaxis, szupernóva, fehér törpe, gázpalack, kiürítés, baleset, Felsőzsolca, kigyulladt, életmentő, poroltó, autó, Ciprus, robbanás, áldozatok, bomba, veszély, maxikó, bánya, eltűnt, kiköltöztették, tűzszerész, belváros, tűzoltóság, jeruzsálem, busz, pályaudvar, robbantás, hangrobbanás, koncert, rock, bugyi, túlélő, japán, földrengés, kihűlés, garázs, tűz, Mezőcsát,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|