Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Büntetőeljárás indult Weinek ellen
hir24
2010. december 20., hétfő 15:39
Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség Weinek Leonárdot, a XIV. kerület volt SZDSZ-es polgármesterét - közölte a Magyar Televízió hétfőn.

Mint az MTV déli híradójában elhangzott, a politikust kétrendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az ügyészség szerint Weinek Leonárd fiktív tanácsadói szerződéseket kötött a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Hunvald György - korábbi erzsébetvárosi polgármester - ismerősével, valamint egyik vádlott-társával is.

A Központi Nyomozó Főügyészség 20,6 millió forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja Zugló volt polgármesterét - közölte Fazekas Géza, a szervezet szóvivője az MTI-vel.

A Hunvald György korábbi szocialista erzsébetvárosi polgármester elleni eljárás során derült ki, hogy a politikus két fiktív tanácsadói szerződést is kötött havi 400 ezer forint értékben. Ugyancsak ekkor került napvilágra, hogy az SZDSZ-es zuglói polgármester is hasonló fiktív szerződéseket kötött Gaál Györggyel, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökével, valamint Hunvald György moldáv-magyar kettős állampolgár ismerősével.

A főügyészség a volt zuglói polgármestert december 15-én kihallgatta. Az érintett nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panasszal élt - mondta a szóvivő.

Az ügyészség Hunvald Györgyöt már augusztusban meggyanúsította hűtlen kezeléssel két szintén fiktív tanácsadói szerződés miatt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier