|
Családi leszámolás az arlói cigánysoron
MTI
2010. április 06., kedd 08:54
Rendőrök vigyázzák a rendet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlón, ahol hétfő déltájban két család viszályát követően egy 57 éves ember leszúrtak, aki a helyszínen meghalt, többen pedig sérüléseik miatt kórházba kerültek, a rendőrség emberölés büntette miatt nyomoz, jelentette a helyszínről a tudósító.
A verekedés két haragban álló család tagjai között tört ki az Ózdhoz közeli település cigánysorán, azt követően, hogy az egyik família megtámadta a másikat, és leszúrtak egy 57 éves férfit, aki a helyszínen meghalt. Tizen-tizenöten estek egymásnak. Arlón továbbra is fokozott a rendőri jelenlét a verekedés színhelyén, a Dózsa György úton. A helyszínhez nem engednek senkit, az utcán csoportosulnak az emberek, és taglalják a történteket.
Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a bűnügyben még tart a nyomozás, a rendőrség emberölés miatt folytat eljárást. A rendőrségi szóvivő korábban azt közölte: több embert állítottak elő, meghallgatásuk tart. A mentőknél elmondták: egy súlyos és öt könnyebb sérültet szállítottak az ózdi kórházba.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, kilakoltatás, tüntetés, gyilkosság, miskolc, faház, bkv, tolvaj, kábel, szerszám, zóna taxi, bíróság, szabadláb, eltűnt gyerek, etan patz, gyilkos, duna, diák, portugál, baleset, M0, fennakadás, holttest, Kőszeg, kerékpár, móri bankrablás, nyomravezető, per, lajosmizse, vizes akna, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, gyermekbántalmazás, verés, elhanyagoltság, rablók, facebook, internet, kávézó, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant, Fenyő János, sofőr, alibi, lopás, ittas, polgármester, gyalogos, motor, rendőri csalás, nyomozás, brfk, döntés, ítélet, kolompár orbán, vonatbaleset, súlyos sérült, 11 év, rablás, emberölés, áldozat, kamion, kerti tó, kisgyerek, testvér, darabolás, börtön,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|