|
Csalót fogtak a veszprémi rendőrök
MTI
2011. oktober 06., csütörtök 10:15
Más nevét használva több embert és céget is megkárosított egy férfi, akit a veszprémi rendőrök a napokban Lovason fogtak el - közölte Orsós Károly, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított Szabó Zoltánként bemutatkozva burkolási, festési munkákra előleget vett fel, majd a munkát később csak részben, vagy egyáltalán nem végezte el. Egy alkalommal Veszprémben egy kft.-től 160 ezer forint értékű vésőgépet kölcsönzött ki, amelyet "elfelejtett" visszavinni; egy másik alkalommal egy veszprémi festéküzletben különböző személyek nevére vásárolt, a szállítólevelet Szabó Zoltánként írta alá, majd a vételárat nem fizette meg, így összesen 349 ezer forint kárt okozott.
A 41 éves férfit üzletszerűen, folytatólagosan nagyobb értékre elkövetett csalással gyanúsítják, kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését. Orsós Károly közlése szerint a férfi szabadlábon védekezhet, de a rendőrség feltételezése szerint az eddigieknél jóval több sértettje lehet az ügynek.
A rendőrség várja azok jelentkezését, akiket a Szabó Zoltán nevet használó férfi hasonló módon károsított meg - közölte a sajtószóvivő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Fernando torres, chelsea, éttermek, értékelés, elsők, magyar eper, átverés, import eper, CBA, AUCHAN, szocpolcsalás, bíróság, tárgyalás, börtön, Figo, adócsalás, bírság, Maradona, Nápoly, hatóság, csalás, M5, autópálya, románok, aranygyűrű, Király Viktor, Király Linda, Eurovízió, Compact Disco, tothgabi, eurovizio, csalodottgabi, Sousa, Egervári Sándor, videoton, foci, expressz, internet, xbox 360, radiátor, Dunaújváros, trükkös csalók, előleg, Bencsik Tamara, Kökény Attila, nagylemez, Pápa, autófelvásárlás, hitelátvállalás, hideg, fagy, tél, online aukció, internetes vásárlás, rendőrség, autósok, külföldi autó, adóhivatal, adóellenőr, BRFK, álellenőr, szarvasmarha, export, Törökország, áfacsalás, pénügynyomozók, bűnszervezet, állatok, szeretet, hűség, intimbetét, Mány, csaló, lopás, gázszolgáltató, trükkös csaló, betörők, Csongrád, kilakoltatás, tüntetés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|