|
Cserbenhagyás miatt előállították Stohl Andrást
mti
2010. május 08., szombat 09:37
Előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, mert gyanú merült arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között.
Előállították szombaton Stohl András színész-műsorvezetőt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese kora reggel annyit erősített meg, hogy egy 43 éves fóti férfit, S. Andrást, előállítottak egy 5 óra körül történt balesettel összefüggésben.
A rendőrség honlapjára felkerült szombat reggeli közleményben a PMRFK arról adott tájékoztatást, hogy "személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a Dunakeszi Rendőrkapitányság illetékességi területén". Szombaton 4 óra körül egy személygépkocsi közlekedett Budapest felől Fót irányába, amikor a 2102-es számú út M0-s autópálya és Fót közötti szakaszán - egyelőre ismeretlen okból - áttért a szemközti sávba, és nekiütközött két szabályosan közlekedő személygépkocsinak. A baleset következtében az egyik járműben egy ember súlyosan, a másikban szintén egy ember könnyebben megsérült. "A vélhetően vétkes sofőr a helyszínt a baleset után elhagyta" - írták.
A rendőrség beszámolt arról is, hogy az adatgyűjtés során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az autót S. András fóti lakos vezette, ezért őt otthonából előállították, elszámoltatása, valamint a részletek tisztázása jelenleg is folyamatban van. A dunakeszi kapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit - zárja közleményét a PMRFK.
2002 júliusában súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba Stohl Andrást, miután autójával közlekedési balesetet szenvedett a 30-as úton, Aszód és Gödöllő között. A gépkocsi - ismeretlen okból - felborult, hármat pördült, és a tetejére borulva egy árokban állt meg. Később a rendőrség közölte, a színművész közepes alkoholos befolyásoltság állapotában volt a baleset idején. A bíróság végül 112 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Stohl Andrást, és 1 év 9 hónapra bevonta a jogosítványát.
Eddigi hozzászólások:
| gy - 2010-05-09 09:09:33 |
börtönbe vele!!!!!!!!
|
| jajaj - 2010-05-09 12:35:14 |
Hol vannak a cikkek, amit beírtunk?
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Berki Krisztián, gázolás, cserbenhagyás, nyomozás, Döge, mentő, Lajosmizsa, kerékpáros, autó, dunaújváros, rendőrség, felhívás, segítség, baleset, bűnügy, életveszély, Neszmély, elütötte, határ, sebestyén balázs, fábry sándor, stohl andrás, tárgyalás, Stohl, Stohl András, karambol, biciklis, stohl, andras, buci, ittas, cserbenhagyas, gazolas, rendor, kerekpar, cserbenhagyas, gazola, elhajtott, gazolas.mester, CserbenhagyásJelentkezzenSzemtanú, cserbenhagyás, Budapest, Nyíregyháza, baleset cserbenhagyás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|