|
Cserbenhagyásos gázolás a VII. kerületben
BRFK Kommunikációs Osztály
2011. január 03., hétfő 11:20
2011. január 1-én cserbenhagyásos gázolás történt a főváros hetedik kerületében. A sértett a jelen pillanatban is életveszélyes állapotban fekszik az egyik budapesti kórházban.
2011. január 1-én 5 óra 19 perc körüli időben egy cserbenhagyásos gázolás történt Budapesten. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Budapesten, a VII. kerület, Dózsa György út és Damjanich utca kereszteződésében egy kisteherautó balra kanyarodás közben elütött egy 32 éves nőt, aki a gyalogátkelőhelyen haladt át, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A nőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
A rendőrök állampolgári bejelentés alapján jutottak el a balesetben érintett járműhöz a főváros VI. kerületében. A helyszíni szemle elvégzése során olyan sérüléseket találtak, melyek egyértelműen összefüggésbe hozhatóak a gázolással. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tanúként hallgatta ki a jármű használóját, annak tisztázása folyamatban van, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában ki vezette az autót.
Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja le.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyalogos, motor, baleset, vonatgázolás, komárom, Ács, halálos, késés, pilivörösvár, gázolás, idős, mentő, metró, Nyugati tér, sérülés, adó, hivatal, sorban állás, NAV, Kulcs, gyilkosság, Jászfényszaru, zebra, Gyömrő, haláleset, Lajosmizse, biciklis, vonat, szombathely, halál, vecsés, Mátészalka, Gacsály, terhes nő, kisbaba, halálos gázolás, hajléktalan, Kiskunfélegyháza, Balatonkenese, Real Madrid, Jorge Franco, igazolás, Tamási, teherautó, intercity, szeged, győr, négyen, XIV. kerület, autós, dunakeszi, Budapest, hatéves, kisfiú, lábtörés, Berki Krisztián, cserbenhagyás, nyomozás, malév, csőd,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|