Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Diák késelt egy francia egyetemen
FH
2010. január 14., csütörtök 12:05
Halálra késelte az intézmény egyik 49 éves titkárát egy kínai diák a dél-franciaországi Perpignan (Perpinyan) egyetemén.

Az ügyészség bejelentése szerint a 26 éves szociológushallgató három tanárt is megsebesített, amikor közbeavatkoztak. Egyikük súlyos állapotban van. A bejelentés szerint az őrizetbe vett diák, akit viselkedési problémái miatt korábban kezeltek, a szociológiai tanszéken támadta meg a tanszéki titkárnő egy 20-30 centi hosszú henteskéssel.

A diák megsebesített két professzort és egy kisegítő tanárt is. A hír hallatán Nicolas Sarkozy köztársasági elnök részvétét fejezte ki a 49 éves nő családjának, és méltatta azokat, akik a sebesültek segítségére siettek, illetve harcképtelenné tették a támadót. A felsőoktatási miniszter az egyetemre utazott, hogy szavai szerint a jelenlétével fejezze ki támogatását az egyetemi közösségnek. Egyelőre nem közölték a hatóságok, hogy vallomás tette-e a diák, és ha igen, akkor mit mondott a támadás indítékáról.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier