|
Drogfogás a Velencei-tó partján
police.hu
2010. június 30., szerda 12:08
A 25 éves székesfehérvári, illetve 29 éves budapesti férfi ruhájának átvizsgálása során a fehérvári zsebéből kábítószergyanús anyag, vélhetően marihuána került elő. A helyszínen elismerte, hogy a hét pakettet megelőzően vásárolta a budapesti férfitől, a vételárat is átadta, grammonként kétezer forintot.
Velencei-tó partját érintő szezonális bűnmegelőzési szolgálatteljesítés során kedden késő délután Martonvásár központjában lévő Fehérvári úti pékség parkolójában autók mellett álló két fiatal férfit igazoltattak a járőrök. A 25 éves székesfehérvári, illetve 29 éves budapesti férfi ruhájának átvizsgálása során a fehérvári zsebéből kábítószergyanús anyag, vélhetően marihuána került elő. A helyszínen elismerte, hogy a hét pakettet megelőzően vásárolta a budapesti férfitől, a vételárat is átadta, grammonként kétezer forintot.
A két parkoló autót is átvizsgálták a nyomozók. A budapesti férfi Audijából további kb. 500 gr. bruttó súlyú kábítószer, vélhetően marihuána került elő. A kábítószert az autó csomagterében, a pótkerék alatt kiépített rejtekhelyen találták meg a rendőrök. Az autót és a kábítószert lefoglalta a rendőrség. A szakértői vizsgálatra lefoglalt drog fekete piaci értéke az egymillió forintot is meghaladhatja.
A két férfit előállították, kihallgatásuk jelenleg még tart.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gáspár laci, videoklip, Balaton, rendőr, nyaralás, lopás, feltörés, hideg, kihűlés, iskola bezárás, fagyhalál, ötven méter, zuhanás, munkahelyi baleset, Velencei-tó, hotelek, felszámolás, eladó, velence, sziget, verekedés, Érd, rendőrség, bűnügy, dukai regina, feczesin róbert, utazás, időjárás, idő, lehülés, front.ősz, eső, napsütés, meleg, ősz, csapadék, front, időjárárs, nyár, hidegfront, halott, személyazonosság, fulladás, gárdony, tó, halál, holttest, nő, baleset, vízirendőr, hajó, vitorlás, úszás, Rákóczi Feri, Morning Show, műsorvezető, vv jerzy, való világ, nők, pénz, díj, jótékonyság, macskák, étterem, evezés, országos bajnokság, kábítószer, férfi, rendőrök, filmfesztival, Horvátország, vetítés, gyermek, bicikli, lopás, eltűnéd, betörés, bankkártya, külföld, eltört, EP, parlament, alkotmány,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|