Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egy 16 éves eltűnt lányt keresnek Veszprémben
NapiászOnline
2010. november 25., csütörtök 16:05
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri a nyomozásban, hiszen még mindig nem sikerült Cintia nyomára akadniuk.

November 12-én Veszprémből tűnt el az a 16 éves fiatal lány, akit nagy erőkkel keres a Veszprémi Rendőrkapitányság. Kovács Cintiát eltűnése napjának délutánján ugyan látták elmenni otthonról, de haza már nem érkezett. Azóta ismeretlen helyen tartózkodik, a rendőrség pedig széleskörű adatgyűjtést folytat a lány eltűnésének bejelentése óta.

„Az ügyben a Veszprémi Rendőrfőkapitányság folytat eljárást, akik felkeresték a lány családját, lakókörnyezetében élőket, kikérdezték az osztály-és iskolatársakat, és a lány barátait is. Felvették a kapcsolatot a külföldön élő rokonsággal is, majd ellenőrizték Cintia jellemző napi mozgási útvonalát, illetve azt, hogy az utóbbi időben feltűnt-e ismeretlen személy Cintia környezetében. A nagy erőkkel zajló kutatás ellenére eddig még nem sikerült a 16 éves lány nyomára akadnia a rendőrségnek, de a kutatás tovább folytatódik.” – nyilatkozta a NapiászOnline-nak Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság Sajtóreferense.

A körülbelül 162-165 cm magas, sportos testalkatú, hosszú hajú lány eltűnésekor nagy valószínűséggel egy sportos kialakítású bőrcipőt, fekete melegítőnadrágot, zipzáros narancssárga pulóvert és fekete vászonmellényt viselt. A rendőrség a lakosság segítségét is kéri az ügy felderítésében, ezért felhívást adott ki, hogy aki rendelkezik bármilyen információval Cintiáról, az jelentkezzen személyesen, vagy telefonon a Veszprémi Rendőrkapitányság Élet-és Ifjúságvédelmi Alosztályán.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier