|
Egy éjen át feküdt sérülten az anya
2007. augusztus 22., szerda 11:53
Budapest - Igazi hős az alig hatéves Nikolett. A kislány egy teljes éjszakát végigvacogott gerincsérült édesanyja mellett, és ő kiáltott segítségért is, amikor hajnalban mozgást hallott a közelben. A mama és lánya a tűzijátékot nézte a Duna partjáról, K.-né Klári (31) azonban megcsúszott egy part menti létrán, és a mélybe zuhant.
Nikolett a gyermekosztályon fekszik, sokkot kapott. Nem is csoda: a közös mulatságnak induló tűzijáték után édesanyja lába megcsúszott a vizes létrán, és az asszony a mélybe zuhant. Nikiben megfagyott a vér, mégsem tétovázott, utánament.
Hiába szólongatta azonban az anyukáját, a hatalmas gerincütéstől Klári elveszítette az eszméletét. Később, amikor magához tért, akkor sem tudott segíteni, hiszen moccanni sem tudott a sérülés miatt.

Úgy tudjuk, a kicsi megpróbált telefonon segítséget kérni szomszédjuktól, ám ő azt hitte, gonosz tréfát űznek vele.
Niki szinte minden reményét elveszítette, mégis rekedtre kiabálta magát, hogy segítsen az anyukáján de csak hajnali hat óra körül hallották meg járókelők a kétségbeesett sikoltásokat. Ők értesítették a tűzoltókat.
Kis-Guczi Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóosztályának munkatársa lapunknak elmondta: a tűzoltók speciális alpintechnikai felszereléssel, gerincágyon hozták fel az asszonyt a mélységből. A mentők az Országos Baleseti Intézetbe szállították Klárát és Nikolettet.
Dr. Mellvy András ügyeletvezető főorvos a Blikk-kel közölte: a nő idegrendszeri károsodással járó gerincsérülést és lábszártörést szenvedett, az éjszaka kihűlés közeli állapotba került. Előfordulhat, hogy Klára tolószékbe kényszerül, de ez csak pár nappal a műtét után mondható meg. Az biztos, hogy ők csak ketten vannak egymásnak: az anya egyedül neveli Nikit és tegnap lapzártánkig senki még csak feléjük sem nézett.
Forrás: blikk.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rablás, őrizet, bankfiók, ronaldinho, börtön, adócsalás, fajtalankodás, betörés, szigetszentmiklós, Székesfehérvár, támadás, ütés, koponya, Dég, NIBEK, belügyminiszter, titkosszolgálat, Pintér, lopás, Encsi, Borsod, bűnügy, adatszolgáltatás, bűnözés, feltöltőkártya, csalás, Csolnok, egyenleg, áramszolgáltató, nógrád, rendőr, bántalmazás, fajtalankodott, lányával, letartóztatás, tesco, lövöldözés, tagad, székesfehérvár, fiatal, pszichiátria, halottak napja, koporsó, balatofenyves, polgármester, liptai klaudia, rokkant, közokirat hamisítás, tatabánya, jelzőtábla, gyanús, járókelő, részeg, röszke, bevándorló, afgán, 43, stohl andrás, Vujity Tvrtko, vonat, dobálás, tatabánya, bűnügy, baleset, sérülés, Kecskemét, ittas vezető, festménytolvaj, Balassagyarmat, rendőrség, kukorica, Bódvalenke,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|