|
Egy éve bujkálhatott Magyarországon az elfogott pedofil
MTI
2010. április 14., szerda 15:57
Egy éve bujkálhatott Magyarországon az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda által több éve keresett pedofil férfi, akit kedd este fogtak el Budapesten, közölte Nahalkó József őrnagy, a Budapesti Rendőr főkapitányság gyermek és ifjúságvédelmi osztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
Az 1954-es születésű John D. Clarkot a VII. kerületi Akácfa utcában fogták el kedden 19 óra körül, névtelen bejelentés nyomán - mondta Nahalkó József. Közölte, a férfit a rendőrök felismerték, majd igazoltatták, és átvizsgálták a ruháját, amelyben megtalálták saját útlevelének a másolatát. Ezek alapján előállították, éjszaka őrizetbe vették, majd felvették az FBI nyomozóival a kapcsolatot.
A férfi az FBI Top 100-as listáján szereplő elkövető, az Amerikai Egyesült Államokban több szexuális, pedofil, nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetése miatt keresték több éve. Ellene az Interpol is elfogató parancsot adott ki - mondta Nahalkó József, aki szerint a férfi dörzsölt, simulékony és intelligens. Szólt arról, hogy John D. Clark Európában más államokban is bujkált már korábban. Általában angoltanárként próbált elhelyezkedni, és ilyen módon "pedofil hajlamait kielégítve" gyermekek közelében tudott tartózkodni. Magyarországon "egy budai iskolában" angoltanárként dolgozott.
Nahalkó József elmondta, hogy az internetet böngésző diákok leltek rá tanáruk fényképére az FBI honlapján, amelyet csak érdekességképpen nézegettek. Felismerték tanárukat, de ez az információ nem közvetlenül a rendőrségen "csapódott le" - fűzte hozzá. Közben a férfi megneszelhette, hogy környeztében felismerték, mert nyomtalanul eltűnt. Ezután kezdték meg a keresését - mondta Nahalkó József.
A névtelen bejelentő egy újságban látta meg annak a férfinek a képét, akit már többször látott a környéken - tette hozzá. A férfit szerdán átadják az Interpol-irodának, és kezdeményezik a kiadatási eljárás megindítását. Vizsgálják azt is, hogy Magyarországon követett-e el bármilyen szexuális bűncselekményt. Kérdésre válaszolva Nahalkó József azt mondta: az FBI dönt majd arról, ki kaphatja meg a nyomravezetőnek felajánlott jutalmat. A nyomravezetői díj összege az FBI honlapja szerint 10 ezer dollár.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
palácsik tímea, damu roland, andy vajna, balaton soun, Damu Roland, Palácsik, tárgyalás, földesi-szabó lászló, videó, elfogták, janicsák veca, díjátadó, geréb ágnes, bálint antónia, megszökött, sebestyén balázs, fábry sándor, Földesi-Szabó László, szökés, alapítvány, mammut, öngyilkos, stohl andrás, heim pál, kórház, donos, bercel, kisfiú, szív, átültetés, mentők, keleti pályaudvar, rendőr, ütőér, lekapcsolták, lélegeztetőgép, gyerek, gyermekotthon, Stohl, Stohl András, lágymányosi, baleset, tragédia, holttest, eltűnt, megkínzott, marion cozma, cozma, bíróság, vallomás, Akcióhős, veterán, gyilkos, Jonatán utca, dunaújváros, arconlőtte, megverte, vallott, felgyújtott, szurkálás, késelés, életveszély, tördemic, veszprém, Csányi, sándor, otp, viszkis, ambrus, attila, bűnügy, kutyák, románia,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|