Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egy kisgyermek is megsérült a balesetben
MTI
2011. oktober 14., péntek 13:30
Három ember, köztük egy kisgyermek megsérült, amikor egy személygépkocsi belerohant az előtte álló két járműbe és azokat egymásnak lökte péntek délelőtt Kecskemét belvárosában - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint a Széchenyi körúton, a belső sávban közlekedő személyautó balra kanyarodásra készülve megállt, s a mögötte lévő jármű szabályosan várakozott, amikor a következő, hátulról érkező gépkocsi belerohant a két járműbe és azokat egymásnak lökte.

Az ütközés következtében a balesetet előidéző jármű kecskeméti vezetője nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb, míg a mellette ülő nő súlyos sérüléseket szenvedett. A nő ölében lévő, 1 év 4 hónapos kisgyermek ugyancsak könnyebben sérült meg. A kiérkező mentők mindhármukat kórházba szállították.

A szóvivő jelezte: a körülmények tisztázása során kiderült, hogy a vétkes sofőr el van tiltva a gépjárművezetéstől, míg az első kocsit vezető helybeli férfi ittas volt és szabálytalan helyen próbált behajtani a Mária utcába.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier