Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egy nő darabolhatta fel az élettársát
hir24.hu
2011. december 15., csütörtök 11:12
Azonosították azt az áldozatot, akinek levágott testrészeit egy kukában találták meg hétfőn a fővárosban. A rendőrség eljutott a férfi élettársához, feltehetőleg ő a gyilkos.

A BRFK nyomozói elfogták a brutális gyilkosság feltételezett elkövetőjét - jelentette a nol.hu. A darabolós gyilkosság nyomait hétfőn fedezte fel a rendőrség. Guberálók emberi maradványokat találtak a XVIII. kerületben. A hulladéktároló konténerek körül felhalmozott szemétben, zsákokba csomagolva, láthatóan nem orvosilag eltávolított kezek és lábak kerültek elő egy zsákból. A rendőrségnek sikerült az ujjnyomai alapján azonosítani az áldozatot, aki – ezek szerint – ismert lehetett a rendőrség előtt, azt azonban egyelőre nem tudni, milyen bűncselekményeket követett el korábban.

A nyomozók az áldozat környezetében kezdték keresni a tettest. A Hír24 által megkérdezett kriminálpszichológus szerint egyre gyakoribbak az úgynevezett darabolós gyilkosságok. Bilkei Pál elmondta, ezekben az ügyekben közös, hogy tettes és áldozat ismerik egymást, az indíték pedig gyakorta düh és bosszú.

Állítólag most is ez történt: a gyilkossággal a rendőrség az áldozat élettársát gyanúsítja, aki nem hivatalos forrásaink szerint indulatból ölte meg párját, majd próbálta meg eltüntetni annak testrészeit.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier