Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egymilliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják a MÁV Cargo három vezetőjét
MTI
2008. szeptember 03., szerda 11:10
Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a MÁV Cargo vezetőjét és két társát. A gyanú szerint egymilliárd forint kárt okoztak a vasúttársaságnak azzal, hogy kétezer, futásképes vagy kis javítással azzá tehető vasúti kocsit hulladékáron adtak el 2002-2003-ban.

A nyomozás azután indult, hogy Szép Béla szocialista országgyűlési képviselő feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen. A politikus az MTI-nek elmondta: a figyelmét az keltette fel, hogy a MÁV Cargo árufuvarozási korlátozást vezetett be Záhony térségére 2007. március 1-jétől.
A cég felhívta az orosz és az ukrán fuvarozókat, hogy átrakásos forgalomba ne adjanak fel árut Záhony felé. Ez az intézkedés sértette a városban élők érdekeit, mert csökkent a munkalehetőségek száma - közölte Szép Béla.
Hozzátette: kíváncsi volt a rendelkezés okára, és ekkor derült ki, hogy nincs elég kocsi, ugyanis a vállalat korábban kétezer vasúti kocsi selejtezéséről döntött, mondván, azok nem szükségesek a tevékenységéhez.
Az MSZP országgyűlési képviselője szerette volna megtekinteni az ezzel kapcsolatos, nyilvános adatnak minősülő iratokat, de ezt a társaság vezetése nem tette lehetővé. Szép Béla ezután fordult Kovács Tamás legfőbb ügyészhez.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden közleményben tudatta, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés ügyében nyomoz. A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 és egy 57 éves budapesti, valamint egy 63 éves szolnoki férfit, valamint kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. 
    

Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az MTI-vel közölte, hogy az egyik érintett jelenleg a MÁV Cargo Zrt. vezetője. A Magyar Rádió úgy tudja, hogy Kovács Imréről, a MÁV Cargo vezérigazgatójáról van szó 
A rendőrség tudatta: a nyomozás során beszerzett adatok, illetve a szakértői vélemények szerint indokolatlan volt a kétezer teherkocsi eladása hulladékáron. A tranzakcióval okozott anyagi kár meghaladja az egymilliárd forintot.  
A MÁV vezérigazgatója kedden összehívta a MÁV Cargo rendkívüli közgyűlését. 
"Személyi és munkajogi döntések születettek, annak érdekében, hogy a MÁV Cargo igazgatósága a napi üzletmenet zavartalansága érdekében operatív intézkedéseket hozhasson a rendőrségi eljárás ideje alatt" - olvasható a MÁV közleményében. 
A vasúttársaság hangsúlyozta, hogy a hat évvel ezelőtti esemény nincs összefüggésben a MÁV Cargo Zrt. alapításával, működésével és privatizációjával. 
A MÁV Zrt. közölte: a nyomozás érdekében nem kommentálja azokat a híreket, amelyek az érintett személyekre, a feltételezett kár összegére vonatkoznak.
Szép Béla az MTI-nek elmondta: 2006-ig megbízásos jogviszony keretében ellátta a MÁV jogi képviseletét Záhony térségében. Hozzátette, hogy a vasúttársaság jogi képviseletét ellátó volt munkatársainak szerződését kedden azonnali hatállyal felmondták.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier