|
Együttműködik a rendőrség és az adóhatóság
MTI
2011. december 12., hétfő 10:43
Aláírták az együttműködési megállapodást az adóhatóság és a rendőrség vezetői. Mindkét fél hatékonyabb munkában bízik.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t hogy a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága, valamint a NAV Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, valamint a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal. A közlemény emlékeztet, hogy az adóhatóság és a rendőrség eddig is szoros, egymás munkáját kölcsönösen támogató együttműködésben dolgozott, amelyet a feketegazdaság és a szervezett bűnözés elleni hatékony hatósági fellépés igénye tett indokolttá.
A most aláírt megállapodás a szervezetek közös fellépésének hatékonyságát biztosítja majd. A részletekről szólva a NAV közölte: a megállapodás a hivatali hatáskörben észlelt jogszabálysértéssel kapcsolatos bűnügyi jelenségek kölcsönös jelzésére terjed ki, illetve magában foglalja a felek közötti rendszeres információcserét, a közös feladatok összehangolt, koordinált elvégzését és a szükség szerinti konzultációkat.
Ezek mellett a rendőrség segítséget nyújt az ellenőrzések, végrehajtási eljárási cselekmények lebonyolításában, a helyszínek biztosításában is - áll a közleményben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
nav, szja, határidő, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, NAV, adóbevallás, Talán Attila, Megasztár, bokasérülés, Sarka Kata, munkahely, Hell Energy, Szabó Zsófi, Jóban Rosszban, Kardos, esküvő, kézilabda, london, olimpia, lavina, magyarok, hegymászó, Sugarbird, Bódy Sylvy, Dukai Regina, adóhatóság, cégtörlés, bírság, Réthelyi Miklós, Balog, Nefmi, potencianövelő, hamis, tabletta, fogás, ferihegy, benzinár, adó, hivatal, sorban állás, Chris Brown, Rihanna, Sydney, Tran, Gombos Edina, Aktív, Nagytakarítás, játékadó, játékgép, bevétel, automata, másolt lemez, filmletöltés, illegális, navracsics tibor, fidesz, aknavető gránát, lopás, tűzszerész, Android, GPS, navigációs készülék, kilakoltatás, tüntetés, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant, ittas, polgármester,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|