|
Életveszélyben a kirabolt asszony
police.hu
2010. június 22., kedd 10:59
Életveszélyes állapotban van az az asszony, akit egy férfi vert agyba-főbe, majd kirabolt. A tettes ismerte az áldozatot
Saját házában vert meg és rabolt ki egy egyedülálló nyolcvanéves asszonyt egy férfi Véménden éjjel. Az asszony aludt, amikor a férfi betörte az ablakot, bemászott és rögtön fojtogatni kezdte, majd teljes erővel ütötte-verte, ahol érte. A támadó 5000 forintot vitt el. A rendőrök külön akciócsoportot hoztak létre, megszerveztek az üldözést. Kutyák, technikusok, járőrök és nyomozók járták Véménd utcáit, volt olyan utca, ahol minden házban minden férfit igazoltattak, ellenőriztek.
Így találták meg a gyanúsítottat, aki először tagadta, majd mindent részletesen beismert. A harmincnyolc éves helybéli férfi azt mondta a rendőröknek, pont így tervezte el a rablást, csak azzal nem számolt, hogy pár óra alatt elfogják. A férfi egyébként ismerte az áldozatot, korábban dolgozott nála, tudta róla, hogy egyedül él, és lehet nála pénz.
Az asszonyt súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, az orvosok szerint állapota bármikor rosszabbodhat, mert a fejét ért hatalmas ütések bevérzéseket okoztak. A rendőrök a támadót őrizetbe vették, előzetes letartóztatásáról hamarosan dönt a bíróság.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
vótapuszta, idősek otthona, kigyulladt, tűz, bombariadó, Debrecen, újságíró, e-mail, fenyegetés, Dér Heni, hideg, hajléktalan, kutyák, rászoruló, Redknapp, Totenham, foci, Mórahalom, robbanás, kazán, sérülés, Cserngeri Attila, musical, másodállás, válság, Borsod, tél, fagyhalál, mentés, rendőrök, fagy, TEK, Nőtincs, fegyverarzenál, lefoglalás, fegyver, földgázszállítás, orbán viktor, fűtés, józsefváros, támadás, idős asszony, Kesznyét, brutális, McLaren, Jenson Button, Lewis Hamilton, Forma 1, Vasas, Magyar foci, Dzsudzsák Balázs, Dinamo Moszkva, Posta, boríték, pénz, érték, lopás, dolgozók, Aszódi út, menedékhely, szálló, OMSZ, rohamkocsi, mentőautó, új, szolgálatban, Putnok, Készenléti Rendőrség, lovas rendőrök, falopás, lakástűz, XVIII.kerület, Darányi utca,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|