|
Elfogták a dílert akitől hétvégén túladagolásában meghaltak kábítószere származott
MTI
2008. augusztus 05., kedd 09:10
Elfogták a kábítószer-kereskedőt, akitől az utolsó adagot vásárolta a szombaton éjjel a III. kerületben holtan talált 30 éves férfi és 33 éves nő - erősítette meg a BRFK kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője az MTV Az Este című műsorában hétfőn.
Ródler Norbert elmondta: a Szőlő utcában megtalált áldozatokról az is kiderült, hogy a kábítószeren kívül alkoholt is fogyasztottak, és ez is közrejátszhatott a halálukban.
Tájékoztatása szerint az elfogott díler már több éve foglalkozott kábítószer kereskedelemmel.
Hozzátette: a másik két áldozat, akiknek a holttestét a XIII. kerületben találták meg, nem ettől a terjesztőtől szerezte be a drogot.
"Ott is nyomon vagyunk" - jelentette ki Ródler Norbert, hozzáfűzve, hogy erről a nyomozás érdekében nem kíván többet mondani.
Szombaton éjjel négy ember halt meg Budapesten kábítószer-túladagolásban, holttestüket különböző helyszíneken találták meg. A főváros III. kerületében egy 30 éves férfit és egy 33 éves nőt találtak holtan, a XIII. kerületben pedig egy 30 és egy 33 éves férfit.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kábítószer, székesfehérvár, drogdíler, baja, nyugdíjas, dizájner-dorg, bódító szer, Miskolc, elfogás, díler, NNI, nyomozás, Kispest, parkoló, drog, kokain, drogfogás, BRFK, dealer, Pásztó, őrizetben, drogfutár, eger, lebukott, Ózd, dílerek, kábítószerkereskedelem, rendőr, budapest, törökbálint, raktár, drogdíler, rendőrség, brfk, piros lámpa, szentendre, rendőrség, kereskedő, őrizet, fogás, pécs, gina, nemierőszak, marihuána, vadkender, ültetvény, elfogták, gyerek, ketamin, elfogtak, anyag, kabitoszer, nyiregyhaza,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|