|
Elfogták Szarvas Attilát, a bujkáló polgármestert
2008. április 30., szerda 08:00
Több hónapos bujkálás után végre sikerült a rendőrségnek elfognia a Békés megyei Mezőkovácsháza csaló polgármesterét, Szarvas Attilát. A volt városvezető ellen több elfogatóparancs is érvényben volt.
Letöltendő börtönbüntetése elől menekült a köztörvényes polgármester
A Békés Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási csoportja azért kereste Szarvas Attilát, mert nem kezdte meg, a rá jogerősen kiszabott egy év szabadságvesztés letöltését, amit gazdasági előny jogosulatlan felhasználásáért és csalásért kapott. A Pesti Központi Kerületi Bíróság csalás miatt körözte, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság pedig kétrendbeli csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt folyamatban lévő üggyel összefüggésben adott ki körözést ellene.
A körözést 2007. december 21-én rendelte el a Békés Megyei Bíróság. Az ex polgármestert nem Békésben, hanem egy másik megyében, egy kistelepülésen tartóztatták le kedden délelőtt, és a Gyulai Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállítják. Arról, hogy pontosan hol bujkált, a rendőrség nem adott tájékoztatást.
Egyszer már elítélték
.jpg) Szarvas Attilát korábban a Nógrád Megyei Bíróság is elítélte, gazdasági bűncselekmény és magánokirat-hamisítás miatt. 1 év 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A férfi 2002 és 2006 között szocialista támogatással :) volt polgármester egy Békés megyei városban. Szarvas Attila hivatali ideje alatt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 2004-ben az őt ért támadások miatt egy napra jelképesen kutyaólba költözött. Reméljük a törvénysértő jobban fogja magát érezni a megérdemelt helyén, a börtönben, mint az eb otthonában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
benzinár, MOL, áremelés, dízel, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sienna Miller, terhesség, torna, jóga, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, Jessica Biel, vásárlás, Timberlake, divat, ruha, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|