|
Elgázolt két kerékpárost, végül feladta magát
MTI
2009. november 11., szerda 13:58
Önként jelentkezett a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányságon szerda reggel az a férfi, aki a városban, miután elgázolt két kerékpárost, segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az autós kedd este a város egyik kereszteződésénél járműve visszapillantó tükrével elsodort egy kerékpározó ötvenegy éves nőt, majd tovább hajtott és néhány méterrel később hátulról elütött egy harmincnyolc éves nőt.
Utóbbit a hódmezővásárhelyi mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba, míg az elsodort kerékpáros nem sérült meg. Mindkét kerékpáros kivilágítva közlekedett.
A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása bűntett minősített esete és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az ügyben.
Az éjszaka folyamán a rendőrök megtalálták az okozó autót és sikerült azonosítani a sofőrt is, aki - bár országos elfogatóparancsot bocsátott ki a rendőrség - szerda reggel önként jelentkezett a hódmezővásárhelyi kapitányságon. Kihallgatása megkezdődött- tette hozzá a hadnagy.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Berki Krisztián, gázolás, cserbenhagyás, nyomozás, Döge, mentő, Lajosmizsa, kerékpáros, autó, dunaújváros, rendőrség, felhívás, segítség, baleset, bűnügy, életveszély, Neszmély, elütötte, határ, sebestyén balázs, fábry sándor, stohl andrás, tárgyalás, Stohl, Stohl András, karambol, biciklis, stohl, andras, buci, cserbenhagyas, ittas, cserbenhagyas, gazolas, rendor, kerekpar, gazolas.mester, CserbenhagyásJelentkezzenSzemtanú, cserbenhagyás, Budapest, Nyíregyháza, baleset cserbenhagyás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|