|
Elgázoltak egy testvérpár, a 7 éves kislány meghalt
MTI
2011. április 08., péntek 08:59
A helyszínen meghalt az a 7 éves kislány, akit a testvérével együtt elgázolt egy személygépkocsi a 44-es úton Lakitelek közelében - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A 12 éves fiú a balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett. A kislány életéért a mentősök a helyszínen küzdöttek, de nem sikerült őt megmenteni.
A fiú pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy csak mentőhelikopterrel tudják elszállítani a baleset helyszínéről - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense.
Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy korábbi tájékoztatása szerint a két gyerek az iskolabuszról szállt le, majd át akartak szaladni az úttesten, és az érkező autó elütötte őket.
A 2010. január elsejével bevezetett KRESZ módosításban foglaltak szerint: "A táblával megkülönböztetett iskolabuszok környezetében a fel- és leszállás mindkét oldali irányjelzővel jelzett ideje alatt más járművek csak fokozott óvatossággal, lassabban közlekedhetnek."
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
részeg, sikertelen vizsga, gázolás, Budapest, hatéves, kisfiú, lábtörés, holttest, fegyvernek, tiszabő, árok, mentő, cserbenhagyás, metró, klinikák, elgázolta, utas, vonat, baleset, motoros, sín, szúrt, késelt, szeged, diák, bálint gazda, kórház, sarka kata, hajdú péter, félmeztelen, képek, paudits béla, torgyán józsef, bakács tibor, hajdú pét, szíj melinda, frizbi, megaszt, albérlő, elütötte, lopott, rendőrség, venezuela, busz, tüntetés, síbaleset, tiszakécske, határ, csempész, elüt, rendőr, juhok, állat, elgázolták, stoppos, agresszív, Talmácsi, Tomizava soja, kamion, zebra, gazolas, cserbenhagy, sport, KeanuReeves, Mátészalka, Gacsály, terhes nő, kisbaba,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|