Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Elhurcolták és prostitúcióra akarták kényszeríteni
MTI
2008. november 28., péntek 06:50
Személyi szabadság megsértésének bűntette megalapozott gyanújával eljárást indítottak egy nyíregyházi család ellen; a házaspár és lányuk egy nőt elhurcoltak és külföldi prostitúcióra akarták kényszeríteni - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Az eddigi adatok szerint a 37 és 38 éves házaspár, valamint 17 éves lányuk szerdán a nyíregyházi Alma utcában kocsiba tuszkoltak egy általuk ismert 20 éves nőt, majd lakásukra vitték - mondta Fülöp Gergely.
A százados tájékoztatása szerint az elhurcolt nőt fenyegetéssel arra akarták kényszeríteni, hogy külföldön prostituáltként tevékenykedjen. A nőt végül elengedték, a sértett pedig feljelentést tett. 

Fülöp Gergely hozzáfűzte: a feljelentő ellen folyt már eljárás tiltott kéjelgés miatt, s a nő elmondása szerint külföldön is tevékenykedett korábban utcalányként, szintén kényszerből. A szóvivő megemlítette, hogy a szabadlábon védekező gyanúsítottak nem tettek vallomást az öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűnügyben.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier