|
Elítélték Fenyő Ivánt
2008. január 06., vasárnap 10:30
A népszerű színészt első fokon bűnösnek találta a bíróság. Az ítélet szerint a 28 éves színész gondatlanságból okozott közúti balesetet: áthajtott a piroson, hetvenöttel ment hetven helyett, ráadásul alkoholt is fogyasztott, mielőtt autóba ült.
Fenyő Iván tavaly április 19-én kora reggel hajtott át az egyik Hungária körúti piroson, amikor összeütközött a neki jobbról érkező kisteherautóval. A haszongépjármű keresztbe fordult az úttesten, sofőrje kulcscsonttörést szenvedett, agyrázkódást kapott, és megsérült a válla is.
A bíróság első fokon 105 ezer forintos büntetést szabott ki a filmsztárra, akit emellett egy évre eltiltottak a vezetéstől, és a perköltségeket is meg kell térítenie, amely további 120 ezer forintot jelent. Fenyő Iván vallomásában elmondta, hogy előző este egy társaságban megivott három sört, evett is, de mivel nem érezte jól magát, hamar lefeküdt. Másnap hajnali ötkor kelt, s mivel nem volt jobban és nem készült sehova, barátai tanácsára megivott egy-másfél deci abszintot. Ezt követően jött egy telefonhívás, hogy be kell mennie szinkronizálni a Mafilmbe. A színész szerint végig zöldhullámban haladt, követve az előtte állókat, majd a Hős utcába érve egy fehér furgon vágott elé keresztbe, s hiába fékezett, hiába akarta elkerülni az ütközést, tehetetlen volt. A szakértői vélemény szerint ugyanakkor már legalább három másodperce tilosat mutatott a készülék. A szakértői vizsgálat azt is kiderítette, hogy Fenyő hetvenöt, a vétlen sofőr huszonnyolc km/órával haladt az ütközéskor.
A színész a sérült sofőr minden eddigi költségét megtérítette, továbbá a bíróság előtt megállapodtak a további kártérítéseket illetően, a bírónő azonban ennek ellenére elutasította az eljárás felfüggesztésére irányuló közös kezdeményezést, hiszen "nem hagyhatták figyelmen kívül az alapvető KRESZ-szabályok megsértését".

 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|