Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Elitélték Mortimert
2007. szeptember 27., csütörtök 10:45
Három év tíz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott Mortimer, aki két és fél után először kért bocsánatot áldozatától, P. Józseftől.
Mortimer két és félve a nála lévő 2 centi széles, 80 centi pengehosszúságú egyélű kardjával megszúrta a 15 éves Józsikát. A fiú életveszélyes sérüléseket szenvedett, többek között a lépét ki kellett operálni. Az eset után pár nappal, amikor még nem lehetett tudni, ki volt a tettes, mintegy félezren tüntettek a rasszizmus ellen a Moszkva téren, mivel feltételezték, hogy a 15 éves romát származása miatt szúrták le.
 
 
Ezek után 2005. májusában rendőrkézre került a feltételezett elkövető, aki vallomásában szintén romának vallotta magát. A Fővárosi Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat polgári nevén Gy. Mihály ellen. Az ügyben két és fél után született jogerős ítélet: Mortimernek három év tíz hónapot kell kiskorúak börtönében töltenie. Gy. Mihály nem kívánta kommentálni az ít életét, áldozata P. József viszont igen: „Ezt az ítéletet vártuk.” - P. József ügyvédje dr. Kamarás Péter továbbá hozzátette: „A jogerős ítélet kézhezvétele után megindítjuk a kártérítési eljárást Gy. Mihályék ellen, mivel Józsikának az eset után el kellett távolítani a lépét. 
 
 
 Kiss D.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier