Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Elkapták az elásott pár gyilkosait
MTI
2009. november 19., csütörtök 14:45
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság azt a három német állampolgárt csütörtökön, akiket a Mohácson napokban megtalált német nő és élettársának meggyilkolásával hoznak összefüggésbe - közölte Hajdú István bírósági elnök.

Indoklása szerint a három német állampolgárt  azért helyezték előzetes letartóztatásba, mert fennáll a szökés, az elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, valamint a tárgyi bizonyítékok megsemmisítésének lehetősége, s ezzel veszélyeztetnék az eljárást.

A német nőt kedden, élettársát szerdán holtan, a földben elásva találta meg a rendőrség Mohácson.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a rendőrök hat méter mélyen találták meg a 71 éves, német állampolgárságú férfit, akinek holttestét - akárcsak 68 éves párjáét - valószínűleg munkagéppel ásták el a napokban.

Hozzátette: a rendőrök a három, az ügyben korábban őrizetbe vett német állampolgárt - a 38 és a 42 éves férfit, valamint a 23 éves nőt - már több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

Egy nappal korábban elmondta, hogy a rendőrök hétfő este a földben, öt méter mélyen elrejtve bukkantak egy idős nő holttestére. Eltűnésével összefüggésben sok volt a gyanús körülmény, ezért a nyomozók figyelték a környezetét, így jutottak el a holttesthez és az elhunythoz hasonlóan szintén évek óta Magyarországon élő német gyanúsítottakhoz.

Az ügyben a baranyai rendőrség bűnügyi osztálya folytat eljárást, az eset felderítésén külön nyomozócsoport dolgozik. Még vizsgálják, kinek milyen szerepe lehetett a bűncselekményben és mi lehetett az indíték.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier