|
Elloptak egy autót vagy mégsem?
police.hu
2009. július 23., csütörtök 14:26
Félrevezette a fehérvári nyomozókat, de lebukott az a férfi, aki a rendőrségen bejelentette autójának eltűnését, de kiderült a gépkocsit ő adta el, hogy ily módon szabaduljon meg lízinghitelétől. Esete mostanság nem egyedi.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányságra kedden jött be feljelentést tenni egy férfi, miszerint eltűnt VW Passat gépkocsija, amit három hete parkolt le Székesfehérvár, Semmelweis utcában. A sértett már a feljelentési jegyzőkönyv felvételekor ellentmondásba keveredett saját magával, a nyomozó keresztkérdéseire nem tudott egyértelmű válaszokat adni. Így a fehérvári rendőröknek egyből szemet szúrt, feljelentése körül valami sántít. A sértett által előadott történet szerint ő megvásárolt egy céget, ami lízingelte ezt az autót, és a cég megvételekor a lízinghitel a továbbiakban őt terhelte. Mivel azonban nem tudta fizetni a részleteket, a lízingcég el akarta vinni az autót.
Az autó átadása kedden történt volna meg, de akkor az autónak már csak a hűlt helyét találta a parkolóban. A nyomozók a sztori elemeit egyből ellenőrizni kezdték, és kiderült, hogy egy szemtanú sem tudja alátámasztani a férfi által előadottakat a kocsi leparkolásával kapcsolatban. Miután ezzel a ténnyel szembesítették, beismerte, hogy az egész kocsi-lopást ő találta ki. Az autót – miután a hitelt valóban nem tudta fizetni – eladta. Vallomása szerint egy általa ismeretlen személynek.
A fehérvári rendőrök a férfi ellen hatóság félrevezetése miatt feljelentést tettek az ügyészségen. A férfi esete nem egyedi. Az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy a lízingelők ehhez a „módszerhez” folyamodnak. A rendőrségen bejelentik, hogy az általuk lízingelt autót ellopták, miközben valójában ők azt jó áron továbbértékesítették, hogy így mentesüljenek a lízinghitel további törlesztése alól, és még ezen túl kárigényüket is bejelentik a biztosítótársaságok felé. A rendőrség meg nyomoz a fals bejelentés kapcsán. A nyomozóhatóság tapasztalata szerint a bejelentett gépkocsi-lopások jelentős része ilyen. Ezekben az esetekben azonban a bejelentővel szemben indul büntetőeljárás.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kilakoltatás, tüntetés, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant, lopás, ittas, polgármester, rendőri csalás, nyomozás, brfk, döntés, ítélet, kolompár orbán, vonatbaleset, súlyos sérült, baleset, áldozat, kamion, Zsákutca 2012, borsod, rendőrség, musical, drog, lebukott, bőrbetegség, eltűnt, szökés, fiatalkorú, részeg, sikertelen vizsga, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, mentelmi jog, tilki attila, zombi, idősotthon, kutya, viadal, gyurcsány, szakdolgozat, cipő, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, előállítás, majális, városliget, nyári zsolt, olimpia, gyülekezési tilalom, London, ORFK, bírság, egészségügyi-doboz, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, Noah Wyle, Vészhelyzet, Carter doktor,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|