Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ellopták egy osztrák milliárdos holttestét
MTI
2009. december 01., kedd 13:30
A magyar rendőrség kedden nem nyilatkozott Friedrich Karl Flick osztrák-német milliárdos holttestének ellopása ügyében, amellyel összefüggésben német és osztrák sajtóhírek szerint hat embert vettek őrizetbe Budapesten.

"A mai nap folyamán nem kívánunk felvilágosítást adni az ügyről" - közölte Papp Péter, a BRFK sajtóügyeletese, aki későbbre ígért tájékoztatást. A 79 éves korában, 2006-ban elhunyt Flick holttestét a családi mauzóleumból lopták el egy éve. Az osztrák rendőrség hétfő délután bejelentette, hogy vasárnap Magyarországon megtalálták a holttestet a koporsóval együtt.    

A Bild című német lap kedden adott hírt arról, hogy az eset miatt a magyar fővárosban hat embert vettek őrizetbe. A Bild úgy tudja, hogy a magyar, illetve román állampolgárságú elkövetők nem sokkal a sírgyalázás után több millió eurót követeltek a családtól a holttestért cserébe, amelyet állítólag a budai hegyekben rejtegettek. Friedrich Karl Flick özvegyének szóvivője a Bildnek elmondta: a magyar hatóságok már átadták az osztrák rendőrségnek a holttestet.    

 

Az iparmágnás Flick családi vállalatbirodalmának alapjait apja, Friedrich Flick, Adolf Hitler egykori fegyvergyárosa rakta le. Halála után Friedrich Karl Flick vette át a düsseldorfi konszern irányítását, és hatalmassá fejlesztette azt. A nagyiparos az 1990-es években települt át Ausztriába, mindenekelőtt adózási szempontok miatt.    

Flick neve összefonódott a második világháború utáni legnagyobb németországi pártpénzelési botránnyal. A vizsgálatok kiderítették, hogy 1969 és 1980 között cégeitől mintegy 25 millió márkát juttattak a Bundestag (szövetségi gyűlés) valamennyi pártjának. Flick ellen nem indult eljárás, de vállalatának egyik menedzserét és két minisztert adócsalás miatt elítéltek.     Flick 1985-ben adta el vállalatbirodalmát a Deutsche Banknak. Vagyonát halálakor öt-hatmilliárd euróra becsülték.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier