|
Előzetesbe került a baltával gyilkoló család
MTI
2010. március 08., hétfő 08:49
Elrendelte a porcsalmai támadással gyanúsított család mind a hat tagjának előzetes letartóztatását szombaton a Nyíregyházi Városi Bíróság.
A bíróság azért döntött a harminc napra szóló előzetes letartóztatás mellett, mert úgy ítélte meg, hogy tartani lehet a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől. A társaságot csoportosan elkövetett emberölési kísérlettel gyanúsítja a rendőrség. E bűncselekmény 10-20 évig, illetve életfogytiglani szabadságvesztéssel büntethető.
A Mátészalka és Csenger között fekvő településen többen ütő- és szúrószerszámokkal felfegyverkezve támadtak rá egy család Lehel közi házára az éjszaka, s a 34 éves családfőt olyan súlyosan bántalmazták, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette - idézte fel Fülöp Gergely.
A százados tájékoztatása szerint a támadók - egy 43 éves férfi, 29 éves felesége, 16 és 17 éves fia, 15 éves lánya és 23 éves sógora - közösen döntötték el, hogy egy korábbi, pontosan nem tisztázott sérelem miatt elégtételt vesznek a tőlük néhány háznyira lakó családon. Miután némi alkoholból bátorságot merítettek, baltát, késeket és más ütőszerszámokat ragadtak és rátörtek szomszédjaikra.
A halálra vert családfő mellett súlyosan megsérült a férfi felesége és a lánya, ők és egy 16 éves fiú végül az ablakon át menekültek el a támadók elől. A gyilkosságot végignézte az áldozat másik, 10 éves fia, őt nem bántották az elkövetők - tette hozzá Fülöp Gergely.
A feltételezett támadókat még éjszaka előállították a mátészalkai rendőrök. A nyomozást a megyei főkapitányság bűnügyi osztálya több emberen elkövetett emberölési kísérlet megalapozott gyanújával folytatja le, s csütörtök délután hat gyanúsítottat őrizetbe vett. A gyanúsítottaknál tartott házkutatás során a rendőrök lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt, majd elrejtett eszközöket.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
buncselekmeny, szuro, szerszam, gyilkossag, oktatas, fejlesztes, gyilkosság, miskolc, faház, marian cozma, garázdaság, lajosmizse, vizes akna, Fenyő János, sofőr, alibi, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, balta, pilis, mezőtúr, győr, előzetes, bisztró, lövöldözés, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, sírkert, sopron, lőtér, szabadka, bajmoki, börtön, ítélet, rendőrség, gyanúsított, inzulin, nyíregyháza, ölés, betörés, nyomozás, születésnap, feladta, ütés, fenyő, rohác, holttest, tapolca,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|