Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Előzetesben a HM vezérigazgatója
MTI/ Magyar Nemzet
2010. április 28., szerda 15:51
Előzetes letartóztatásba helyezték K. Gábort, a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai Logisztikai és Vagyonkezelő ZRt. (HM EI Zrt.) vezetőjét különösen nagy értékű sikkasztás gyanújával - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.

A lap azt írta, hogy K. Gábort kedden délután vették őrizetbe a társaság épületében, ahonnan már nem tért vissza a cég egyik megbeszélésére. A Honvédelmi Minisztérium legnagyobb hadiipari cégének vezetőjét harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték.

A lap szerdán interjút közölt Isaszegi János dandártábornokkal, a honvédség kiképzőközpontjának nemrég leváltott parancsnokával, aki azt mondta, hogy a katonák már régóta sejtették, hogy a HM-nél és gazdálkodó szervezeteinél megjelent a korrupció. Azt tapasztalták ugyanis, hogy a szaktárca fejlesztési ügynöksége olyan beszerzési megállapodásokat kötött, amelyeket nem lehetett felbontani akkor sem, ha penészes kenyeret, erjedő befőttet, büdös felvágottat szállított a megbízott vállalkozó - mondta a katonatiszt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier