Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Előzetesben a korrupt rendőrök
hirado.hu
2010. oktober 14., csütörtök 09:44
Két miskolci rendőr húsz euróért elnézte a kisebb hiányosságokat egy közúti ellenőrzés során, most előzetes letartóztatásban vannak

Két miskolci rendőrt vettek őrizetbe és helyeztek előzetes letartóztatásba, mert forgalomellenőrzéskor bizonyos mennyiségű euróért "elnézték" a hiányosságokat két külföldi rendszámú kamionnál. Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtószóvivője az MTI-nek azt mondta: a két rendőr forgalomellenőrzési feladatokat végzett, ám közben őket is ellenőrizte a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata (RSZVSZ). Ekkor derült ki, hogy két külföldi rendszámú teherautóst továbbengedtek, bár tapasztaltak néhány hiányosságot, de húsz euróért "elnézték" ezeket. A sofőrök még azt is elmondták, hogy öt eurós bankjegyeket adtak át a rendőröknek. Az ellenőrzés során az egyik rendőr mappájában a bankjegyeket is megtalálták.

 

Újabb rendőrt vett őrizetbe a nyomozó ügyészség a Sátoraljaújhelyen - erősítette meg az MTI információját szerdán Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtószóvivője. Így már a sátoraljaújhelyi kapitányság 15 rendőrét gyanúsítják hivatalos személy által elkövetett kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel. Martossy György közölte: a napokban vették őrizetbe az újabb gyanúsítottat. A sajtószóvivő emlékeztetett arra, hogy a Miskolci Nyomozó Ügyészség szeptember elején vett őrizetbe először hét rendőrt, majd újabb hét rendőr került a látókörükbe, őket szeptember 22-én vették őrizetbe, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte őket. Valamennyien a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányságon teljesítettek szolgálatot közúti járőri beosztásban. Hivatalos személy által kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indult ellenük nyomozás.

A gyanú szerint a rendőrök májusban és júniusban egymással megállapodtak, hogy közúti ellenőrzéseken külföldi gépkocsikat állítanak meg, és a szabályszegések "elnézéséért" pénzt kérnek a járművek vezetőitől. Több esetben vettek át csúszópénzt, főleg külföldi tehergépkocsik vezetőitől. Jelenleg 14 rendőr van előzetes letartóztatásban, a szeptember elején őrizetbe vett hét rendőr közül egyet - aki együttműködött a hatósággal - az ügyészség egyetértésével kiengedtek kétmillió forint óvadék ellenében, a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier