Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Előzetesben a tiszalúci gázoló
2010. március 23., kedd 14:21
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki halálos közlekedési balesetet, okozott Tiszalúcon. A balesetben egy fiatal lány veszítette életét. Mint arról már tudni lehet Tiszalúc belterületén még március 17-én este hét óra után néhány perccel sétált egy 22 éves lány és egy 25 éves fiú.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: Egy arra haladó személygépkocsi sofőrje ittasan és nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően vezette járművét, aminek következtében elütötte a gyalogosokat, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott. A baleset következtében a 22 éves tiszalúci lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette. A 25 éves kisgyőri fiatalembert pedig nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A Szerencsi Rendőrkapitányság járőrei és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a helyszín közelében elfogták azt a 39 éves tiszalúci férfit, aki a halálos kimenetelű gázolás elkövetésével gyanúsítható. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett tiszalúci B. S.-sel szemben segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A rendőrség előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.

 

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier