Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Előzetesben az ászári asszony feltételezett gyilkosa
MTI
2011. július 22., péntek 12:45
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfi, aki a gyanú szerint az utcán leszúrta a volt élettársát múlt csütörtökön Ászáron; a gyanúsított eddig nem tett vallomást - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-t.

Hablicsek Nikoletta közölte: az ügyben emberölés megalapozott gyanújával nyomoz a bűnügyi osztály.

Bár a szóvivő az esetről részleteket nem közölt, annyit elmondott, hogy valószínűleg egy családi üggyel kapcsolatos bírósági ítélet váltotta ki a brutális támadást. Meg nem erősített információk szerint nem pusztán volt élettársakról, hanem volt házastársakról van szó, nem sokkal a bűncselekmény előtt mondta ki a válásukat a bíróság.

A 40 éves ászári asszonyt múlt csütörtökön hajnalban támadták meg az utcán, a nő a kórházba szállítás közben vesztette életét. A helyszínen megtalálták a bűncselekmény eszközét, egy 12 centiméter pengehosszúságú kést. A gyanú a rendőrség akkori közlése szerint az asszony volt élettársára terelődött, őt egy kisbéri sörözőből állították elő.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier