Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Előzetesben az ügyészre támadó férfi
FH
2011. január 18., kedd 09:30
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki még január 9-én rátámadt az ügyében eljáró ügyészre, hiszen a bíróság szerint szabadlábon megpróbálná megfélemlíteni a tanúkat.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki január 9-én, egy élelmiszerboltban megverte az ügyében eljáró ügyészt. A bíróság szerint, ha a férfit szabadon hagynák, feltehetően megpróbálná megfélemlíteni a tanúkat és megnehezítené a bizonyítást. Ezen felül attól is tartani lehet, hogy más bűncselekményeket is elkövetne.

A Fővárosi Bíróság hétfői tájékoztatása szerint a férfi ellen hozott hétfői végzés egyelőre nem jogerős. A férfi a gyanú szerint bántalmazta az ügyészt és ezt azután is folytatta, hogy az ügyész felszólította, hogy hagyja abba. A férfi ellen eredetileg önbíráskodás miatt is tart egy eljárás. A bíróság hétfőn a nem jogerős végzéssel február 17-ig rendelte el a férfi előzetesét.

Az esetről hétfőn a Magyar Hírlap számolt be. A cikk szerint most hivatalos személy elleni erőszak gyanújával indított ellene eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség, miután a budaörsi férfi január 9-én megtámadta az ügyében eljáró ügyészt. A támadás egy élelmiszerboltban történt. A férfi szidalmazta, majd a nyakát megfogva meglökte az ügyészt. A támadó az üzletből távozó ügyésznek újra nekitámadt: tovább szidta és megpróbálta fellökni, távozása előtt pedig megfenyegette. A férfi ellen korábban önbíráskodás kísérlete és könnyű testi sértés miatt indult eljárás a Budaörsi Városi Bíróságon.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier