|
Emberkereskedőket fogtak Nógrád megyében
MTI
2010. február 09., kedd 13:36
Németországban futtatott lányokat az a bűnbanda, amelynek négy tagját elfogták, másik négy ellen pedig elfogató parancsot adott ki a rendőrség, mondta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója kedden Salgótarjánban.
Az elfogott 48 és 25 éves salgótarjáni, a 26 éves Hajdú-Bihar megyei és a 39 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi ellen emberkereskedelem, kitartottság és kerítés, valamint más bűncselekmények miatt folytatják az eljárást - közölte Némedi Gábor a sajtótájékoztatón. A salgótarjáni Oláh György Ferencet és Szűcs Gergőt, az etesi Berki Józsefet, valamint a budapesti Száva Tibort még körözi a rendőrség - mondta az igazgató. Utóbbit Magyarországon keresik, társai ellen nemzetközi elfogató parancsot adtak ki, mert az információk szerint elhagyták az országot. Többük ellen jelenleg is folyamatban vannak különböző büntetőeljárások - tette hozzá Némedi Gábor. A részletekről elmondta: a múlt héten vették őrizetbe a négy férfit, akik Magyarországon prostituáltakat toboroztak, illetve vásároltak 2009 elejétől az ország minden részéből.
Őket a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte. A nőket Németországba juttatták ki, ahol egy legális türelmi zónában futtatták őket. A bevételt mindennap elvették tőlük, a pénzt vagy megbízottak útján hozták haza, vagy pénzintézeteken keresztül utalták hazai bankszámláikra. A nők egy része önként vállalta a munkát - mondta. A bűnügyi igazgató megerősítette információját, miszerint a 48 éves salgótarjáni férfi ugyanaz a személy, aki ellen 2007 júniusában prostituáltakból álló hálózat működtetése és hamis pénz forgalmazása miatt már eljárást indított a rendőrség. Némedi Gábor közölte: a férfi ügyében nem született még jogerős ítélet. Előbb előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetben volt, ezt követően a bíróság megszüntette vele szemben a kényszerintézkedést, és azóta szabadlábon védekezett. Vagyis a büntetőeljárás idején követette el a bűnismétlést - mondta.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Árpa attila, jean-claude van damme, strici, prostitucio, emberkereskedelem, futtat, rimini, kurva, Dopeman, Apaság, kupi prosti strici, prostitúció, Dopmann pityingerpéter, tárgyalás, Olaszország, maffia, Strauss-Kahn, szexbotrány, nemi erőszak, gyerekprostik, kiskkorukprostik, Night Club, bordélyház, albérlet, Szekszárd, Németország, bűnügy, szökés, kínzás, fiatalkorú, Keleti györgyi, tárgyalás, elraboltak, banda, strichel, kitartottság, keleti györgyi, olasz, börtön, előzetes, kitoloncolták, bűncselekmény, körözés, szexuális, kényszerítették, fogvatartották, mexikó, ítélet, büntetés, borsod, montana, laurence, fishburne,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|