|
Eminens diákját gyászolja egy kecskeméti gimnázium
delmagyar.hu
2011. február 14., hétfő 13:05
A fagyos szélben vígaszhatatlanul lobogó fekete zászló fogadta hétfő reggel a kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákjait. Társuk, akiről hetekig nem is hallottak soha többé nem ül be a padok közé.
Pénteken Nyársapát közelében, egy villanypózna tövében találták meg annak a 16 éves kecskeméti diáknak a holttestét, akit korábban eltűnés miatt körözött a rendőrség. A Bolyai János Gimnázium harmadikos tanulója január 19-én ment el otthonról, ezt követően február 11-ig semmit sem tudtak róla.
A nevelőapa azt állítja, hogy az iskolában bántalmazták, csúfolták és ezért menekült az öngyilkosságba. Erre reagálva a diáktársak elmondták, hogy különcnek számított a fiú, hiszen minden idejét a tanulás, és a számítógép töltötte ki, de semmiféle összetűzésbe nem került egyik osztálytársával sem, jó kapcsolatot ápolt velük.A gimnázium tanulói azt is kizárták, hogy valamilyen szerelmi szál húzódott volna az öngyilkosság mögött, hiszen a fiúnak nem volt barátnője, és információk szerint nem is érdekelte senki sem komolyabban.
A Nagykőrösön élő fiú halálának ügyében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított közigazgatási eljárást. Beluzsárné Belicza Andrea főhadnagy hétfőn úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a nyomozók szükségesnek látják, meg fogják vizsgálni azokat az e-mail-eket, illetve internetes bejegyzéseket, amelyről az elhunyt nevelőapja több helyen is említést tett. Az azonban biztos, hogy a haláleset során idegenkezűség történt volna, ezt az orvosszakértő már a helyszínen kizárta. A főhadnagy hozzátette, a halál pontos okát a boncolás után fogják megállapítani, ami a hét végére, vagy a jövő hét elejére várható.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
temetes, halal, ongyilkossag, testver, madonna, menedzser, enke, depresszio, gyujtogatas, tuzoltok, duna, diák, portugál, kompetenciamérés, szövegértés, matematika, német, érettségi, középszint, debrecen, bombariadó, történelem, 2012, matek, kombinatorika, irodalom, vizsga, Bayern München, Real Madrid, BL, diákigazolvány, kártyarendszer, igazolvány, gyilkosság, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, győr, Valencia, Falcao, Atletico Madrid, jog, túljelentkezés, diploma, finanszírozás, Morosini, szívroham, halál, olasz, labdarúgó, lázadás, gimnázium, szigetszentmiklós, APOEL, román, székelyföldi, nyelvtudás, csongrád, tűz, diákok, fémdoboz, eladás, nyelvvizsga, nyelvtanulás, saját vizsga, egyetem, főiskola, hoffman rózsa, oktatás, röghöz kötés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|