|
Erőszakkal vádolják a férfit, másnak adta ki magát
hir24.hu
2011. február 24., csütörtök 14:40
A brit közvéleményt megosztja a 3 részeg tengerész története, akik a napokban kerültek hadbíróság elé, erőszak vádjával.
A napokban került hadbíróság elé Kenni Dinnell mérnök technikus ügye – a férfit azzal vádolják, hogy tavaly júliusban megerőszakolt egy másik tengerészt. A hivatalos bírósági iratok szerint Dinnell egy barátja, Greg Robertson kabinjában töltötte az estét, a későbbi áldozat és egy másik, meg nem nevezett hölgy társaságában. Kicsivel később elhatározták, hogy a bázisról bemennek Portsmouth belvárosába néhány italra – az ismeretlen hölgy időközben hazament, így már csak hárman maradtak. Amikor erősen illuminált állapotban visszatértek a bázisra, az áldozat és Robertson már folyamatosan csókolóztak, végül pedig a férfi kabinjában kötöttek ki – mindhárman, bár erre a későbbi áldozat nem emlékezett.
A hölgy és Roberts szeretkeztek, majd miután Roberts elaludt a padlón, Dinnell is bemászott az öntudatlan lány mellé az ágyba, és csókolgatni kezdte. A hölgy később azt vallotta, észre sem vette, hogy nem Roberts van mellette az ágyban, így belement a dologba – és csak később, az aktus közben realizálta a tévedését. Ekkor lelökte magáról a férfit, és kiabálni kezdett, amit meghallottak a kabinon kívül, Dinnellt pedig őrizetbe vették.
Az ügy teljesen megosztotta a brit médiát, ennek nyomán pedig a közvéleményt is – a Daily Mail például szalagcímeivel egyértelműen a hölgyet okolja a történtekért, míg mások, így például a Telegraph igyekeznek óvatosabban fogalmazni. Mivel a brit büntetőjogban az alkohol nem feltétlenül zárja ki a beszámíthatóságot, az ügy kapcsán többen társadalmi párbeszédet, és komolyabb szexuális felvilágosító kampányokat sürgetnek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
férfi, óra, szomália, kalózok, fogoly, kínzás, mozi, World Invasion, Battle: Los Angeles, észak-korea, amerika, hadgyakorlat, légierő, katona, olajszennyeződés, Arab-tenger, kalóz, rabol, nigeria, lopot, nyersolaj, gorog, hajo, szomalia, kalozok, india, tusz, kaloz, iran, torokorszag, allamcsiny, letartoztatas, baleset, tenger, kutya, lengyel, Lezuhant, Gép, AirFrance, terrorizmus, Vilmos herceg, vilmos herceg, BackIIBlack Bebe HernádiJudit, létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, Damu Roland, nemi erőszak, börtön, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, ozora, verés, tanár, sopron, vonat, verekedés, jegyvizsgáló, O.G.Duck, Kozsó, Hip Hop Boyz, Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, gyilkosság, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, győr, tv2, megalázás, jogsértés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|