Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Értéktelen telefonért vertek agyon egy idős nőt
SZSZBMRFK
2009. december 02., szerda 11:40
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói december 1-én vették őrizetbe egy szeptember 30-án történt, halálos kimenetelű bántalmazás második gyanúsítottját, akinek feltételezett társát már a bűncselekményt követő napon elfogták.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 20, illetve 21 éves nyírvasvári lakhelyű férfiak a bűncselekmény időpontjában fényes nappal mentek be a nyírbátori házában egyedül lakó 75 éves asszonyhoz. A nénit súlyosan bántalmazták, majd elvették szinte értéktelen mobiltelefonját.

 

Az öntudatlan állapotban magára hagyott sértettet délután fedezte fel egy villanyszerelő, az asszonyt kórházba szállították, de a műtét és az orvosi ellátás ellenére életét vesztette. A most elfogott gyanúsítottat tanúként már korábban kihallgatták, terhelő adatokat többek között az azóta elvégzett hazugságvizsgálat szolgáltatott. Az eltulajdonított telefon értékére egyébként jellemző, hogy azt a feltételezett tettesek megpróbálták eladni, ám a szaküzletben nem vették meg.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier