Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Európában jelentős gondot okoznak az áfacsalások és az adóparadicsomok
MTI
2008. szeptember 24., szerda 14:00
Az áfacsalásokból származó adókiesést az EU-ban éves szinten 60 milliárd euróra teszik, ebből a németországi kiesést 15 milliárdra becsülik. Nagy gondot jelentenek az adóparadicsomok is; a Liechtenstein-ügy nem csak az EU kamatadó szabályozásának hiányosságát mutatja, hanem tervezett segítség az adócsaláshoz - mondta Dieter Ondracek, a Pénzügyi Dolgozók Európai Uniójának (UFE) elnöke kedden, sajtótájékoztatón.

Az UFE most első ízben Budapesten tartja kongresszusát, Dieter Ondracek ebből az alkalomból találkozott a sajtóval. 
A nemzetközi szervezet elnöke elmondta: az UFE tagjainak feladata az állami bevételek biztosítása a vám- és adójövedelmek behajtása révén, ez azonban sokszor nehézségeket okoz. A beszedés hatékonyságának növeléséhez javítani kell a nemzetközi együttműködést, az információáramlást és szükséges az európai kamatirányelv módosítása is. A szervezet munkabizottságot hoz létre, amely javaslatot készít arról, hogyan lehetne a joghézagokat megszüntetni - mondta az UFE elnöke.
Az adóparadicsomok miatt csak Németországot évi 20 milliárd euró adókár éri, Franciaországban és Nagy-Britanniában hasonló, de némileg kisebb mértékű a kár. Liechtensteinben fantázianévvel is létre lehet hozni alapítványt. Dieter Ondracek szerint az adócsalók így dupla védelmet élveznek: az adóhatóság nem tudja ellenőrizni a számlákat, s ha hozzájutnak is valamilyen irathoz, akkor sem tudják, kit rejt a fantázianév. Liechtenstein most politikai nyomás alatt áll, ezért Szingapúrba vagy Panamába menekítik a pénzt - tette hozzá.
Úgy vélekedett: a kamatirányelv hatástalan; fontos volna, hogy minden országnak jelentéstételi kötelezettsége legyen (Liechtensteinnek, Ausztriának és Svájcnak most nincs), amint az is, hogy név nélkül ne lehessen takarékoskodni.
Az UFE sajtóanyaga szerint az adóamnesztia kétélű kard, mivel a becsületes adófizetőben azt az érzést kelti, hogy ő a bolond. Európa egyes országaiban, így Nagy-Britanniában és Dániában ezért szigorúan elutasították az adóamnesztiát, míg más országok, például Németország abban reménykedett, hogy az amnesztia segítségével adót tud visszaszerezni. Az UFE az adóamnesztiáról való lemondást kéri minden országban. A szervezet álláspontja szerint az adócsalás megakadályozása érdekében az adócsalók nevét mindenhol nyilvánosságra kellene hozni.    
Az UFE elnöke a tájékoztatón kiemelte a konténergázosítás veszélyeit. A konténereket gázzal kezelik, hogy védjék az árut a kártevőktől; a költségek kímélése érdekében gyakran olcsó, káros anyagokat használnak, ezért az import-konténerek nagy része toxikus anyagokat tartalmaz. Ez nem csak a vámosok és más dolgozók egészségét veszélyezteti, hanem a végfelhasznáAz 1963-ban alapított UFE a vám- és adóhatóságok foglalkoztatottainak egyetlen európai érdekképviselete, több mint 400 ezer taggal rendelkezik 20 európai államban, 40 tagszakszervezet keretében. A nemzetközi szervezet célja a pénzügyi dolgozók jogi, gazdasági valamint szakmai érdekeinek védelme, a tagok munkájának vélemény- és tapasztalatcserével való támogatása, képviseletük a nemzetközi szervezetekben, az Európa Parlamentben.   

A szervezetnek tagja a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa (ADOSZT) is. Holecz Gábor, a VPFSZ elnöke elmondta: az UFE tagjaként szakszervezetüknek lehetőségük van arra, hogy hangjuk az európai döntéshozókhoz is eljusson.
Dieter Ondracek hangsúlyozta: a vám- és adóhatósági munka felkészült szakembereket igényel, a jó munkát pedig meg kell fizetni. Hozzátette: a pénzügyminiszterek általában spórolni igyekeznek ezen a területen, ám ezt rosszul teszik, mert az abból származó károk nagyobbak lesznek, mint a spórolásból származó haszon.
lókét is - figyelmeztetett az elnök. A tagállamok vámhatóságai ezért szigorúbb szabályozást kérnek. Az UFE a tagszervezeteket információkkal segíti, tájékoztatja arról, hogy milyenek a fizetések más tagállamokban, a civil gazdaságban dolgozók jövedelmével összehasonlítva. Az UFE, ha szükséges, szolidaritási akciókban is részt vesz. A szervezet jelezte a magyar pénzügyminiszternek is, mennyire alul vannak fizetve a magyar adó- és vámterületen dolgozók - mondta a szervezet elnöke. 
Az UFE a tavalyi közigazgatási létszámleépítés idején levélben fejezte ki támogatását, hogy ne kerüljön sor létszámcsökkentésre ezen a két területen - tette hozzá Michalkó Péter, az ADOSZT elnöke. Holecz Gábor, a VPFSZ elnöke elmondta: októberben egyeztetnek a Pénzügyminisztériummal a bérekről.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier