Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Fán gyakoroltak a rablás előtt a móri mészárosok
2007. június 08., péntek 11:10
A móri mészárlással gyanúsított W. Róbert már a bankrablás elôtt közelebbi kapcsolatba került a fegyverekkel. Úgy tudjuk, hogy a háromgyerekes édesapának saját pisztolya is volt, bár elfogása óta következetesen azt mondja, hogy irtózott a fegyverektől.

Hétfôn W. Róbert megmutatta a nyomozóknak a tarjáni erdôben azt a helyet, ahová N. Lászlóval együtt háromszor is kimentek lôgyakorlatra, bár állítása szerint társa kényszerítette a célbalövésre. Róbert azt a fát is megmutatta, amelyet eltaláltak a gyakorlás során.

 


Egyelőre ellentmondásosak a vallomások, de talán a szembesítésnél tisztább lesz a kép
Fotó: Móricz István

- Tudomásom szerint Róbertnek nem volt fegyvere, az erdôben is csak egyszer volt hajlandó lôni, a másik két alkalommal nem vette kézbe a pisztolyt - mondta el a Borsnak Dr. Lichy József, W. Róbert ügyvédje
N. László jogi képviselôje szerint ellentmond egymásnak W. Róbert három hónappal ezelôtti, illetve a mostani vallomása.
- Eddig arról volt szó, hogy W. Róbert a bank elôtt fogott elôször fegyvert, akkor is csak azért, mert N. László a kezébe tette. Most pedig azt állítja, hogy már a bankrablás elôtt lôgyakorlatokat tartottak. Ez a két állítás ellentmond egymásnak - vélekedik Jano Christofer, N. László jogi képviselôje.
Úgy tudjuk, hogy a két férfit hónap közepén szembesítik egymással.
L. E. - borsosonline.hu

 

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier