|
Fegyveres támadás egy budapesti raktárban
2010. február 09., kedd 11:40
Fegyveres rabló támadt egy italraktár alkalmazottjára, a megszerzett 17 millió forintnyi zsákmánnyal tettestársaival elmenekültek. A bűnöző pizzafutárnak álcázva magát jutott be a pénztárhelyiségbe. A megtámadott nő a rémülettől sokkos állapotba került.
Péntek délután 17:10-kor kirabolták a XIV-XIII kerület határán lévő, Tatai úti raktárépület. A tettes pizzafutárnak adta ki magát, bekopogott a pénztáros ajtaján, és nevén szólította a z ott dolgozó asszonyt. Mikor a pénztárosnő kinyitotta az ajtót, az álfutár berontott, földre teperte a rémült nőt, a hátára taposott. Fegyverrel fenyegette és követelte a bevételt. Mint utólag kiderült, eközben két társa, akik vásárlónak adták ki magukat, a raktárhelyiségen elterelték a raktáros figyelmét.
A körülbelül 16-17 millió forinttal sietősen, gyalogosan távoztak, majd eltűntek egy házban a Reitter Ferenc utcában. A kiérkező rendőrök hajnal 3 óráig helyszíneltek. Információk szerint az egyik volt alkalmazottnak van a keze a dologban. Az állítólagos tippadó a cég korábbi áruszállítója, akit tavaly decemberben rúgtak ki a vállalattól, és tiltották ki a telephelyről, lopás vádja miatt. Akkor 2.5 millió forint bevétel tűnt el, amiről azt állította, hogy ellopták tőle
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
móri bankrablás, nyomravezető, per, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, gyilkos, 11 év, rablás, emberölés, őrizet, bankfiók, fegyveres, újpest, ausztria, pince, Nyergesújfalu, posta, betörés, abony, verés, idős ember, rendőr, bűnöző, top10, emberrablás, fegyver, hajléktalan, Székesfehérvár, támadó, kenyérvágó, büntetett előéletű, patika, XI. kerület, Kecskemét, presszó, megrendezte, Vincellér utca, Újbuda, bolt, lottózó, somogy, kaposvár, loplás, festmény, csontváry, lopás, fót, tolvaj, serleg, átverés, Miskolc, ékszerrablás, rendőrség, elfogás, Győrújfalu, postás, kirablás, támadás, Kőbánya, autófeltörő, lajosmizse, takarékszövetkezet,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|