|
Felgyújtotta és betonba öntötte feleségét egy dúsgazdag férfi
FH
2010. szeptember 08., szerda 13:30
Felesége meggyilkolásával gyanúsítanak egy Franciaországban élő dúsgazdag brit férfit, aki a hatóságok szerint elégette az asszony holttestét, majd a maradványok egy részét betonba öntötte - közölte kedden a francia média.
A francia rendőrség közlése szerint elszenesedett emberi maradványokat találtak a házaspár bérelt birtokán, amelyen egy palota van.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen információk alapján fedezték fel a maradványokat, amelyek a rendőrség szerint a 49 éves, szintén brit Joanne Hall holttestéből származnak. A gyanú szerint az 55 éves Robert Hall egy részeg veszekedés végén végzett a feleségével, majd elégette a nő testét. Az sem derült ki még, hogy ha ez megtörtént, akkor miért találhatták meg az elszenesedett emberi maradványokat.
A férfit Nagy-Britanniában vették őrizetbe, és hétfőn már megjelent a bíróság előtt, amely elrendelte a letartóztatását. A háromgyerekes Hall-házaspár nagyjából tíz éve költözött át Franciaországba, ahol kibérelték a gazdagoknak fenntartott birtokot a Rennes közelében lévő Fougeres-ban. A 15 hálószobás Chateau de Fretay-t a tulajdonosok azzal hirdetik, hogy kilenc golfpálya, hatalmas parkoló, több tó és egy gokart-pálya tartozik a birtokhoz. A palota és a birtok bérlése több mint ötezer font egy hétre a főszezonban.
Catherine Denis, a rennes-i ügyészség munkatársa azt mondta a francia médiának, hogy Robert Hall valamiféle mauzóleumról beszélt, amit a feleségével kötött megegyezés alapján emeltetett. A brit külügyminisztérium szóvivője egyelőre csak annyit közölt, hogy "bűncselekmény történt Franciaországban, és két brit állampolgár érintett az ügyben, amelyben a két ország diplomáciai vonalon is tartja a kapcsolatot".
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bebetonoztak, parlament, krónikás, Oroszine, támadás, lövések, fejér megye, brutális, gyilkosság, kalapáccsal, Kemenesmagasi, Alonso, Forma-1, Raquel del Rosario , Ráckeresztúr, részeg, bántalmazás, sodrófa, fojtogatás, starwars, skywalker, megverte, bürtön, ítélet, jogerős, rendőrség, drog, őrizet, gáspár győző, adócsalás, tárgyalás, gyilkos, belga, szabadláb, cinkos, agyonverte, asszony, férje, David Beckham, Victoria Backham, gyerekek, Kerekegyháza, emberölés, bűnügy, skalpolás, életfogytiglan, borsod, Bea asszony, Győzike, Evelin, Gáspár, plasztika, műtét, Rubint Réka, Schobert Norbi, terhesség, gyerek, fogyás, delhusa gjon, csaj, barátnő, feleség, orosháza, család, erőszak, vádlott, strichel, prostitúció, kitartottság, golfozónő, hűtlenség, r. kárpáti péter, barátok közt, válás, HIV, per, fertőzés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|