|
Felmentést kért a móri ügyben Hajdú László védője
MTI
2008. szeptember 18., csütörtök 07:00
Felmentést kért a móri bankrablás ügyében Hajdú László védője a Fővárosi Bíróságon szerdán.
A megismételt elsőfokú eljárásban megtartott perbeszéd során Kamarás Géza ügyvéd azt mondta, hogy védence nem is járt a bűncselekmény helyszínén, a bűnüldöző hatóságok tudják, hogy más követte el a nyolc halálos áldozatot követelő 2002 májusi vérengzést, ezért indokolt Hajdú László bűncselekmény hiányában történő felmentése.
Egy másik eljárásban W. Róbert ellen áprilisban emelt vádat az ügyészség a móri vérengzés miatt a Fejér Megyei Bíróságon. Abban az eljárásban volt egy másik gyanúsított is, ám ő még a nyomozás során előzetes letartóztatása alatt öngyilkosságot követett el.
W. Róbert és Hajdú László ügye mellett egy harmadik eljárás is folyamatban van a móri ügyben. Itt Hajdú vádlott-társának, a móri ügy miatt jogerősen - feltehetően ártatlanul - tényleges életfogytiglanra ítélt Kaiser Edének a perújítását tárgyalja majd a Fővárosi Bíróság.
Hajdú László és Kaiser Ede ellen a móri ügyön kívül több más minősített rablás miatt is vádat emelt az ügyészség. Azokban az ügyekben a vádlottak - egy emberölési kísérletet leszámítva - javarészt beismerő vallomásokat tettek, így minden bizonnyal akkor is sok éves szabadságvesztésre számíthatnak, ha a móri ügyben végül felmentik őket.
Szerdai védőbeszédében Kamarás Géza beszélt arról is, hogy a hatóságok Hajdúra nézve terhelő bizonyítékokat "kreáltak", például a felismertetések során.
"A gombhoz keresték a kabátot, nem pedig a kabáthoz a gombot" - fogalmazott Hajdú védője.
Az ügyvéd szerint a nyomozó hatóságok a gyanúsítottakat és a tanúkat is megpróbálták befolyásolni a kihallgatások során.
A védő szerint nyomatékos enyhítő körülmény, hogy Hajdú László fél évtizede büntető eljárás hatálya alatt áll, méghozzá éppen a móri ügyben, amellyel így összeforrt a neve, és amely miatt éveken át rendkívül szigorú körülmények között tartották fogva.
A védő a korábbi eljárásban kiszabott 15 éves szabadságvesztésnél lényegesen enyhébb büntetést indítványozott Hajdúra a vádban még szereplő minősített rablások miatt.
A Fővárosi Bíróság várhatóan október 13-án, Hajdú László utolsó szó jogán előadott védekezését követően hirdeti ki az első fokú ítéletet.
Fotó:MTI
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
mellrák, vérteszt, nők, rák, magyar tudósok, siker, gyógyászat, MTV Awards, Alkonyat, Kristen Stewart, jánossomorja, gázpalack, robbanás, életveszély, L.L. Junior, édesapja, halál, gyomorfekély, NAV?szja, adóbevallás, visszautalás, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, foci, labdarúgás, pályán kívül, giovanni moreno, móri bankrablás, nyomravezető, per, rablók, facebook, internet, kávézó, okostelefon, xperia, megjelenés, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|